Az Átfogó Békeegyezményt komolyan nem fenyegeti az összeomlás veszélye. Egyrészt a szudáni kormány felvállalt egy kötelező egyezményt a nemzetközi közösség előtt (s itt csak az Afrikai Uniót és az Egyesült Államokat, valamint az IGAD néven említett laza kormányközi szervezetet említeném), másrészt a helyi és a nemzetközi média közelről és részletekbe menően kíséri figyelemmel a dokumentum betartását – véli Mohamed Ibrahim Nugud.
A szudáni kommunista párt főtitkára a FigyelőNetnek adott exkluzív interjújában elmondta: jelenleg az egyezmény minden pontjának végrehajtása nehéz feladatot ró a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalomra (SPLM).
Komoly feladat
Mohamed Ibrahim Nugud (Forrás: Sudan Tribune)
„Egyrészt át kell adnia a vezetést a dél-szudáni népnek és társadalomnak, másrészt meg kell oldania a háborús mentalitás békés irányba terelését. Harmadsorban olyan kreatív irányban kell terelnie a helyi, szövetségi és nemzetközi forrásokat, hogy azok valóban hozzájáruljanak a dél-szudáni gazdasági fejlődéshez. Így például helyrehozzák a 23 éves polgárháború által tönkretett déli infrastruktúrát, tegyék érdekeltté a volt lázadó erők (SPLA) harcosait – korábbi rangjuktól függetlenül – a béke fenntartásában, az új biztonsági és újjáépítési struktúrák kialakításában, s nem utolsósorban a hosszú háború által okozott sebek és traumák megfelelő kezelésében” – hangsúlyozta a szudáni politikus.
Véleménye szerint nem kétséges, hogy a fentiek bonyolult és hálátlan feladatok, de megoldásuk lehetséges és végrehajtható. Annyi biztos, hogy a békeszerződés minden egyes paragrafusa dilemmák sorozata elé állítja mind az Al-Bashir vezette kartúmi kormányt, mind a délieket.
A függetlenség előtt kezdődött a háború
Az úgynevezett déli probléma, ahogyan azt Szudánban emlegetik, részben a posztkoloniális időszak eredménye.
Az 1956-os függetlenség előtt egy évvel, azaz 1955 augusztusában már kitört az első polgárháború, amely 1972-ig tartott. Ennek az Addis-Abeba-i egyezmény vetett véget, az akkori etióp császár, Hailé Szellasszié felügyelete mellett. Az aláíró felek az akkori kartúmi katonai kormány vezetője, Numeiri tábornok és Joseph Lago, az Anyanya (az egyik első déli lázadócsoport – a szerk.) vezetője voltak. A Nyugat és az afrikai országok támogatták az egyezséget.
Az egyezmény alapján létrejött egy regionális kormány Dél-Szudánban, a központi kartúmi kormányban pedig helyet kaptak déliek, ráadásul az újonnan létrehozott első miniszterelnök-helyettesi tisztet maga Joseph Lago foglalhatta el. Tíz évvel később Numeiri államfő felrúgta az egyezményt, elindítva ezzel a második polgárháborút 1985-ben. A déli lázadók vezére John Garang de Mabior ezredes lett, Létrejött a Dél-szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom (SPLM) és annak katonai szárnya, a Dél-szudáni Felszabadítási Hadsereg (SPLA).
Most béke van
Meghökkentő, hogy az SPLM/SPLA a kezdetektől világosan síkraszállt Szudán egységes államiságának megőrzéséért, egyben Dél-Szudán önrendelkezéséért. A 2005-ös CPA-ben mindkét pont szerepel, s ez tette lehetővé a háború lezárását, a máig tartó békét Észak és Dél között.
„Az új elem az SPLM/SPLA politikájában az volt 2005-ben, hogy átfogó nézetet képviselt Szudán egészére vonatkozóan. Nem korlátozta magát a déli kérdésre, álláspontja szerint az Új Szudán-doktrína, amit középpontba állított, az egész államszerkezetet megváltoztatta volna, beleértve a kormány összetételét és annak módszereit. John Garand tragikus halála egy helikopterbalesetben 2005 őszén mindenki szempontjából veszteség volt” – fogalmazott ezzel kapcsolatban Mohamed Ibrahim Nugud.
Darfúr tragédiája
A szudáni politikus szerint a darfúri helyzet nem egyedülálló; ez a marginalizáció hasonló szinten létezik kelet-, dél- és délkelet-Szudánban, sőt még a Darfúrral szomszédos Kordofán tartományban is.
„Ezzel együtt a darfúri probléma azért mérgesedhetett el ennyire, mert egyrészt a kartúmi kormány katonai megoldáshoz folyamodott a tárgyalások helyett” – véli Mohamed Ibrahim Nugud. Másrészt, a szomszédos Csádban kialakult zavaros helyzet és fegyveres konfliktus átterjedése Darfúrba, valamint a hatvanas évek óta kialakult fegyverkereskedelem az érintett határos régiókban élő rokon törzsek között kettős alávetettségeket és kölcsönös beavatkozásokat eredményezett.
„Mindez oda vezetett egyebek mellett, hogy e csoportok politikai programjában olyan követelések jelentek meg, amelyeket a 2005-ös egyezmény Dél-Szudán számára elismert, mint például egy alelnöki pozíció Darfúr számára, valamint arányos részesedés a központi költségvetésből” – jegyezte meg a politikus.
Az olaj a béke záloga?
Az elmúlt évek gazdasági fellendülése a béke tartósságának a déli és keleti régiókban, valamint a fokozódó olajkitermelésnek köszönhető. Az olajból származó bevételek és a polgárháború lezárása délen lehetővé tették a források átirányítását a főváros fejlesztésére, melyet egy építkezési hullám követett – mondta lapunknak Nugud.
Hozzátette azonban, hogy az új ötcsillagos luxusszállodák, az extravagáns kormányzati épületek és más infrastrukturális fejlesztések nem állnak összhangban a Kartúmban vagy vidéken élők alacsony életszínvonalával.
A szudániakat bántja az elnök perbefogása
Ami az elnök, Omar el-Basir elleni vádemelési javaslatot illeti, a kommunista párt főtitkára úgy értékeli, hogy minden ilyen lépéshez hasonlóan, ez is komolyan érinti egy nemzet önbecsülését.
„Bonyolítja a helyzetet az Afrikai Unió határozata, amely szerint a szervezet kategorikusan visszautasít minden vádemelési kísérletet hivatalban lévő államfők ellen. Véleményem szerint a darfúri konfliktus rendezése, függetlenül attól, hogy az elnököt vád alá helyezik vagy sem, csak úgy történhet, hogy az elfogadható a darfúri népek és a képviselőik, különösen az Albalwahid és Khalil Ibrahim vezette csoportok számára is” – fogalmazott Mohamed Ibrahim Nugud.
