Nagyvilág

Orosz hadihajók lehetnek mindenütt a világon

Az orosz vezérkar vasárnap támogatásáról biztosította a haditengerészet tervét, hogy a jövőben hadihajókat állomásoztassanak a világ minden táján baráti kikötőkben - mondta el a RIA Novosztyi hírügynökségnek Anatolij Nogovicin, a vezérkari főnök helyettese.

A Szovjetunió széthullása, 1991 óta meglehetősen alulfinanszírozott orosz haditengerészet tavaly a szomáliai kalózok elleni kelet-afrikai fellépéssel, valamint hadihajóinak Oroszország dél-amerikai szövetségeseinél tett látogatásaival hívta fel magára a figyelmet, s a jelek szerint központi szerepet kapott az 1998-tól tavaly év végéig gazdasági fellendülést átélő Oroszország külpolitikai stratégiájában.

Nogovicin azt mondta, Oroszország közvetlenül tárgyal több kormánnyal az orosz hadihajók állandó jellegű állomásoztatásáról, de konkrétumokat nem mondott.

“Senki nem tudja előre megmondani, hogy hol merülhetnek fel problémák. Állandó támaszpontokra van szükségünk, de azok nagyon költségigényesek, ezért mindezt nagyon alaposan át kell gondolni” – mondta Nogovicin.

A RIA Novosztyi ehhez hozzátette, hogy az orosz haditengerészet tárgyalásokat folytat egy állandó fekete-tengeri kikötő kiépítéséről a Grúziától elszakadt (és Oroszország által elismert) Abháziában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik