Nagyvilág

Mégsem tetszik a cseheknek az izraeli offenzíva

Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Csehország kormányfőjének szóvivője "súlyos hibát" követett el azzal a nyilatkozatával, amelyben védelmi jellegűnek nevezte a Gázai övezet elleni izraeli szárazföldi hadműveletet - jelentette ki vasárnap Prágában a cseh külügyminiszter.

A szóban forgó szóvivő, Jirí Frantisek Potuzník szombaton kijelentette, hogy az utóbbi napok eseményeinek fényében a palesztinok elleni izraeli szárazföldi hadműveletet “inkább védelmi, mint támadó” akcióként értelmezi a cseh kormány. “Arról van szó, hogy átlépték a Gázai övezet határát, nincs erőszak, nincsenek áldozatok. További információkat várunk, több részletet kell megismernünk” – mondta Potuzník első nyilatkozatában.

“Ez egy egyéni hiba volt, sajnos, egy nagyon súlyos hiba” – mondta Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter a CT1 prágai közszolgálati televízió egyik műsorában. Potuzník nyilatkozata után Schwarzenberg szombat este Brüsszelben kiadott közleményében rámutatott, hogy nem okozott meglepetést az izraeli szárazföldi művelet megindítása. Mindazonáltal felhívta a figyelmet arra, hogy az önvédelemhez való elvitathatatlan jog sem hatalmaz fel egyetlen államot sem olyan akciókra, amelyek a polgári lakosságot tömegesen sújtják. A külügyminiszter a Gázai övezet lakosainak szánt humanitárius segélyek eljuttatásának megkönnyítését, valamint a tűzszünet helyreállítását szorgalmazta, az EU-külügyminiszterek december 30-i állásfoglalásával összhangban.

Schwarzenberg vasárnap a tévében kijelentette, hogy csakis a cseh külügyminisztérium nyilatkozata tekinthető az EU-elnökség hivatalos véleményének, (Potuzníké) “félreértés” volt. “Csehországnak nincs miért bocsánatot kérnie. Ez egy egyéni hiba volt, ami mindenkivel előfordul, velem is előfordult, amikor fiatal voltam. A szóvivő elismerte hibáját, ami helyes” – szögezte le. Potuzník szóvivő maga is nyilatkozott vasárnap, és szintén azt mondta, hogy félreértésen alapult, amit előző nap mondott. Az izraeli szárazföldi offenzíva hírére ez volt az első reakciója, de a helyzet azóta változott. Megismételte Schwarzenberg szavait, hogy a külügyminisztérium közleménye az EU hivatalos véleménye.

A cseh kormányfő szóvivőjének szombati első reakcióját visszautasította Száeb Erekát, Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik fő tanácsadója, illetve a Hamász egyik szóvivője, aki részrehajlónak nevezte azt. Az izraeli kormány szóvivője viszont éppen a cseh nyilatkozatra hivatkozva jelentette ki vasárnap az Europe 1 francia rádiónak nyilatkozva, hogy az izraeli szárazföldi offenzívát “nagy megértéssel” fogadja a nemzetközi közösség, és a hadsereg végigcsinálja azt. “Az Európai Unió a cseh külügyminisztérium (sic) útján védelminek, és nem támadónak minősítette akciónkat, ezért úgy látjuk: a nemzetközi közösség nagy megértést tanúsít az iránt, hogy jogos önvédelmet gyakorolunk a Hamász terroristái által a Gázai övezetből elkövetett támadásokkal szemben” – jelentette ki Avi Pazner.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik