Nagyvilág

Hamasz: vége a tűzszünetnek

A Hamasz palesztin iszlamista szervezet katonai szárnya helyi idő szerint pénteken reggel 6 órakor (közép-európai idő szerint 5 órakor) bejelentette az Izraellel kötött tűzszünet végét. Ezt követően máris két újabb rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael déli területeire.

Az Ezzedin al-Kasszám Brigádok honlapján leszögezték: a hat hónappal ezelőtt megkötött fegyvernyugvást nem újítják meg, mert, mint írták, „a cionista ellenség nem tartotta tiszteletben annak feltételeit”. A radikális fegyveres csoport egyúttal Izraelre hárította a tűzszünet felmondásának minden következményét.
A Hamasz katonai szárnya figyelmeztetett: a Gázai övezet elleni minden agresszió újabb nagyszabású összecsapáshoz vezet.

Favzi Barhum, a Hamasz szóvivője már csütörtökön este megerősítette: nincsen lehetőség arra, hogy megújítsák a pénteken lejáró tűzszünetet. Ugyancsak a fegyvernyugvás fenntartása ellen foglalt állást a másik szélsőséges iszlamista palesztin szervezet, az Iszlám Dzsihád.

A bejelentést követően máris újabb két rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael déli területeire – közölte az izraeli hadsereg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik