Nagyvilág

Amerika nem akar foglyokat cserélni Kubával

Elutasította csütörtökön az Egyesült Államok Raúl Castro kubai elnök ajánlatát, hogy Washington engedjen szabadon kémkedésért elítélt öt kubait, s cserébe a szigetországban elengednének bebörtönzött ellenzékieket.

“A pusztán békés tiltakozás miatt (Kubában) bebörtönzött politikai foglyok ügye független a tisztességes eljárás során az amerikai igazságszolgáltatás által elítélt öt kém esetétől” – fogalmazott Robert Wood, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Ismételten fölszólította a kubai vezetést, hogy haladéktalanul engedje el a bebörtönzött ellenzékieket, akiknek számát egyébként 219 főre becsülik.

A kubai államfő csütörtökön Brazíliavárosban azt fejtegette, hogy az Egyesült Államok és Kuba egyaránt gesztusokat tehetne, hogy kikövezze a tárgyalások útját. A jelzésértékű lépések egyikeként említette foglyok szabadon engedését mindkét oldalon. Kijelentette: a (kubai) foglyokat akár holnap is elküldhetik a családjukkal és mindenükkel együtt. Cserébe öt “hőst” kérnek – utalt Castro azokra a kubaiakra, akiket kémkedésért zártak börtönbe az Egyesül Államokban.

Ez volt az eddigi legközvetlenebb kezdeményezés Havanna részéről, hogy enyhítse a feszültséget az Egyesült Államokkal azóta, hogy Barack Obama megnyerte az elnökválasztást. Washington rendszeresen követeli, hogy a kubai kommunista hatóságok engedjék szabadon a politikai foglyokat. Kuba szerint ilyenek nincsenek, csak az imperializmus szolgálatába szegődött zsoldosok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik