Nagyvilág

Vétót kap a horvát EU-tagság

Szlovénia megvétózza a horvát uniós csatlakozási tárgyalások folytatását - jelentette be a szlovén kormányfő.

A csatlakozási tárgyalások következő fordulóját december 19-re tűzték ki. Az újabb fordulóban akár tíz fejezet megnyitására és négy-ötnek a lezárására is sor kerülhetett volna. Ljubljana összesen tizenegy fejezettel kapcsolatban fogalmazott meg ellenvetést.

Szlovéniának fenntartásai vannak hét fejezetet illetően, mert a Horvátország által előterjesztett dokumentációs anyagban Zágráb az általa kívánatosnak tartott szlovén-horvát határvonalat veszi alapul – jelezte Borut Pahor szlovén miniszterelnök. „Négy másik fejezetet illetően szintén komoly fenntartásaink vannak” – tette hozzá. Arra nem tért ki, hogy melyik négy témakörről van szó.

Mindamellett azt is hozzátette a szlovén miniszterelnök, hogy a vétótól függetlenül Szlovénia Horvátország csatlakozásában érdekelt. Ivo Sanader horvát miniszterelnök arra kérte a szlovén kormányt, hogy vizsgálja felül a csatlakozási tárgyalások blokkolására vonatkozó álláspontját. „Hangsúlyozni szeretném: Horvátország arra számít, hogy Szlovénia felülvizsgálja döntését, amellyel megakadályozza tíz csatlakozási fejezet megnyitását” – jelentette ki Sanader egy zágrábi sajtótájékoztatón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik