A kormányra is visszaüt a “Fidesz rossz híre”

Önéletrajza alapján akár rendkívül sikeres szakmai karriert futott be, hiszen már egészen fiatalon számos európai kutatóintézetnek készített tanulmányokat a kisebbségek helyzetéről. Miért fordult mégis a politika felé?

Nem én fordultam a politika felé. Mielőtt 2004-ben felkerültem volna a Fidesz európai parlamenti listájára, kizárólag szakmai munkát végeztem. Akár az európai kisebbségkutató központ tudományos munkatársaként Németországban, akár a Magyar Tudományos Akadémia elnökének tanácsadójaként, akár mint a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnökhelyettese. A HTMH-ba is azért jöttem haza, mert a státustörvényt kellett megvédeni a különböző nemzetközi szervezetek előtt, ami szintén kifejezetten szakmai feladat volt. Utána jött a kormányváltás, ahol a második turnusban én is lapátra kerültem. Amikor a Fideszből megkerestek, hogy felvennének a listára, és elsősorban a határon túli magyarok és a kisebbségek témakörét kellene vinnem Brüsszelben, ez olyan felkérés volt, amelyre nem lehetett nemet mondani.

Meglepte a Fidesz megkeresése?

Hát persze. Bár a jogi egyetem kapcsán ismertem néhány vezetőt a Fidesz berkein belül, de addig sohasem voltam része a politika élvonalának. Amikor kikerültem Brüsszelbe, az elején gyakran el is mondtam, hogy én nem tartom magam politikusnak. Aztán felhívták a figyelmemet, hogy egy európai parlamenti képviselő szájából ez a kijelentés kissé furcsán hangzik. Az elmúlt négy év alatt pedig valami nagyon érdekes dolog történt velem. Korábban tudtam és leírtam, hogy szerintem mit kellene tenni, és örültem ha valaki elolvassa azt a néhány oldalt. Azt is nagy sikerként könyvelhettem el, amikor a konferenciák gyakran ugyanazokból az emberekből álló, zárt társasága egyetértett a mondandómmal. De arra vajmi kevés esély volt, hogy emiatt bármi is kimozdulhat a holtpontról. Itt viszont megadatott a lehetőség arra, hogy ha apró lépésenként is – például módosító indítványok révén –, vagy a határon túli magyarok kérdéskörét nem ismerő, ám hazájukban igen befolyásos politikusokkal elbeszélgetve, továbblendítsek egy-egy ügyet. Évtizedek elmaradott diplomáciai munkáját pótolhatom itt többedmagammal. És ennek azért van vonzereje.

Kolozsvárott született, a gondolkodásmódjára döntő befolyást gyakorló fiatal éveit Nagyváradon töltötte, immár négygyermekes édesanya, a szakterülete pedig kezdetektől fogva a kisebbségek helyzete, illetve az autonómia kérdése. Miért éppen a Fidesz mellé állt?

A válasz egyszerű: a szakterületemet érintő ügyekben ők vállalták fel azt, amit én is gondoltam ezekben a kérdésekben. Persze nem hiányzott a személyes ismeretség és a kölcsönös szimpátia sem, ez azonban nyilván nem volt független attól, hogy milyen elveket vallunk közösen.

—-Itthon állítják be szélsőségesnek a Fideszt—-

Az utolsó jellemzően többségi álláspont. Azaz általában egy többségi szlovák, vagy egy többségi magyar gondolkozik így. Mert a kisebbségben élők a saját bőrükön keresztül akkor is érzékelik a bajt, amikor az nem ölt olyan méreteket, és nincs annyira a felszínen, mint manapság. Amikor egy kisebbségi felsőoktatási intézményt visszaminősítenek főiskolává, vagy a magyar nyelven oktató általános iskolák nem kapnak állami támogatást, akkor lehet, hogy nincs körülöttük államközi cirkusz, de a kisebbségiek életére jelentős befolyást gyakorol. A másik két vélemény kapcsán pedig azt tudom mondani, hogy mindkettőben van igazság. Mert valóban a jövőre kell koncentrálnunk, ám ha a mély lelki sérelmek kibeszéletlenek maradnak, akkor újabb és újabb konfliktusok születnek belőle, amelyeknek mindig maradnak sértettjei. A sértettek pedig nem tudják állandóan azt mondani, hogy felejtsük el, fátylat rá, lépjünk tovább. De ez nemcsak a két nép viszonyában, hanem Magyarországon belül is igaz. Azt látom, hogy sokan nálunk sem tudnak azzal a helyzettel mit kezdeni, hogy több millió honfitársunk került a határon kívülre. Ezt a mai magyar társadalom egyelőre nem tudta normálisan feldolgozni, és sodródunk a két véglet között, miközben azok sohasem nyújtanak jó megoldást. Tehát vagy azt halljuk, hogy a szomszédok népünk örök ellenségei, akiknek minden bajt köszönhetünk, vagy azt, hogy mindez lényegtelen, fölösleges is beszélni róla, mert a nagy testvériségben majd mind egyek leszünk. Ugyanez igaz a szlovák vagy a román társadalomra is. Szerintem ezért elsősorban az oktatási rendszert terheli a felelősség, amely nem készít fel bennünket a helyzettel való szembesülésre és a megértésre.

Szlovákiában azt mondják, hogy a magyarok nagy aljasságokat követtek el ellenük.

Persze. Ezáltal ők megkapják az igazolást, miközben mi csak borzasztó nagy igazságtalanságként tudjuk értelmezni. De ami legalább ilyen fontos, hogy a saját szerepünket sem tisztáztuk eddig. Miért hagytuk? Miért felejtettük el őket? Hol álltunk mi ebben, és hogy viszonyulunk a problémához ma? Elfogadom, hogy ezek nagyon nehezen feldolgozható és megválaszolható kérdések, de az a lehető legrosszabb verzió, ha újra és újra politikai haszonszerzés játékszerévé silányulnak.

Gál Kinga – a legjobb EP-képviselő (Fotó: FN)

Miként lehetne ösztönözni, hogy értelmes párbeszéd folyjék ezekről a kérdésekről határokon belül és azokon túl egyaránt?

Az uniós csatlakozás részben segít ezen, mert itt le vannak fektetve azok az alapelvek, hogy miként lehet és kell bánnom a saját országom állampolgáraival, akármilyen nyelven is beszél.

Csakhogy mintha a puskaport néha maguk a határon túli magyar politikusok szállítanák az ellenérdekeltek számára.

Egy határon túli magyar politikus nem végzi jól a dolgát akkor, ha amint problémát lát a saját közösségét érintő ügyekben, nem szólal fel ellene. Furcsállom amikor azt bizonygatják, hogy egy békés kisebbség, amelynek ráadásul semmilyen eszköze nincs arra, hogy ne legyen békés, veszélyeztetni tud egy országot, egy többséget. Ennél sokkal nagyobb baj – amit kutatások is igazolnak –, hogy a kisebbségek elleni politikai szólamok bizony jelentős hatással vannak a közgondolkodásra, különösen ha azt magas pozícióból mondják.

A szlovák és a román politikai erők egy jelentős része szerint a Fidesz szomszédsági politikája aggodalomra ad okot. Mi vezetett oda, hogy a párt ilyen támadási felületet szolgáltatott maga, és közvetve talán még a határon túli magyarok ellen is?

Ezt a vádat otthon állandóan megkapja a Fidesz, folyamatosan tolják rá a pártra és a politikusaira egyaránt. Olyannyira, hogy észre sem veszik, de már saját maguknak is ártanak vele. Épp a napokban olvastam a szlovák-magyar viszonyról Németországban megjelent cikkek összefoglaló elemzését. Ebből az látszik, hogy a német sajtó egy jelentős része szerint a két ország rossz kapcsolatában elhanyagolható jelentősége van a szlovák kormánynak, és Slota megnyilatkozásainak. Ellenben – ahogy állítják – Orbán Viktor nacionalizmusával, és annak magyarországi támogatottságával már komoly gondok vannak. Kérdem én, miért lesz jó nekünk, ha úgy beszélnek majd rólunk alaptalanul, hogy az a fasizálódó ország, és az a nacionalista nép? Hát hol vagyunk mi Slota kijelentéseitől? Hogy lehet minket összevetni azzal, ami Szlovákiában szavakban és tettekben történik? Pontosan lehet tudni, hogy a Fidesz elleni vádak Magyarországról indultak. 2002 után a jelenlegi kormánypártok bocsátották útjára, mert az nekik akkor még nagyon kellemes és hasznos volt. Csakhogy most már az egész ország, de még a kormány és személyesen a miniszterelnök is nyakig süllyedt benne. Mert ha egy országról beszélnek így, akkor azzal részben a mindenkori kormány megnyilatkozásait és döntéseit is magyarázzák.

Ön szerint a Fidesz tehát nem hibázott semmiben?

Talán hibázott akkor, amikor nem volt elég direkt és kemény a szélsőségektől való elhatárolódásban és tiltakozásban. De valójában még ezt sem gondolom igaznak. Mert amikor kellett, a Fidesz határozottan kiállt amellett, hogy ezekkel nem. Csak az valamiképpen nem volt érdekes a sajtó számára. Talán hibáztunk abban, hogy szimplán kommunikációs kérdésként kezeltük a valótlan vádakat. Nem vettük elég komolyan, miközben az állítás egy idő után önálló életre kelt. És bár már évek óta semmivel sem képesek alátámasztani, az változatlanul tartja magát. Bizonyítani nem tudom, de hiszem, hogy a Fideszt és a szélsőségeseket folyamatosan, manipulatív célzattal próbálták és próbálják meg összemosni.

Úgy tűnik, hogy a magyar kormány lépéshátrányba került a szlovák diplomáciával szemben. Ön szerint hol taktikázta el magát a hazai külügyi kabinet?

Ott, hogy amíg a Gyurcsány-kormány elszalasztotta, addig a szlovák kormány azonnal kihasználta az adódó alkalmakat. Például amikor néhány őrült, akik nem is tudom, mit szerettek volna elérni, masíroztak egyet Szlovákiában, rögtön velük lett tele a nyugati sajtó, Ficóék megtöltötték vele egész Európát, és a képeket bemutatták minden lehetséges fórumon. Ehhez képest Slota sorozatos kijelentései kapcsán, amelyek kimerítik az uszítás fogalmát, vagy a Benes-dekrétum újbóli megerősítésénél, a magyar kormány többnyire csak hallgatott, de semmiképpen nem léptek fel kellő eréllyel ellenük. Pedig Slota pártja kormányzati tényező, és nem egy perifériális politikai csoportosulás, a Benes-dekrétum politikai megerősítése révén pedig a kollektív bűnösség elvét vallják a XXI. század Európájában. A magyar külügy ellenben néma maradt, pedig ha mi nem hívjuk fel az európai közvélemény figyelmét, helyettünk senki nem teszi meg.

Az autonómia kérdése miként kerülhet ki a tabutémák közül akár Szlovákiában, akár más szomszédos országokban?

Az a legfontosabb, hogy a határon túli magyar közösségeknek legyen erről egy kikristályosodott álláspontjuk, egy minimum, amit politikusaik többsége fel tud vállalni. Másrészt ahhoz, hogy bármit is el tudjanak érni, tárgyalópartnernek kell hogy tekintsék őket. Erre akkor van esély, ha van adu a kezükben. Ilyen adu lehetett volna a NATO- és az EU-csatlakozás, ám ez a hajó már elment. De ilyen lehet még egy kormányalakítás szükségessége is. A jelenlegi helyzetben szerintem a szlovákiai magyarságnak elsősorban a belső konszenzus megteremtésére kell törekednie, hogy amikor eljön az idő, ezeket a kérdéseket föl tudják vetni. Még az sem biztos, hogy direkt módon kell, mert az autonómia nagyon sok összetevőből áll, amelyekből ha megvalósulnak elemek, az már fontos eredménynek számít.

—-Ki lesz a befutó 2009-ben?—-

Alig néhány hete önt választották az év európai parlamenti képviselőjének igazságügyi és polgári szabadságjogi kategóriában. A jelölésről annyi hír látott napvilágot, hogy európai civilszervezetek nevezhetnek meg személyeket. Milyen civilszervezetekről van szó?

Azt mi nem tudjuk, nekünk nem mondják meg.

Informálisan sem?

Informálisan inkább csak sejti az ember, főként azért, mert az Európai Alapjogi Ügynökség létrehozásában vállalt tevékenységemért ítélték oda, illetve mert emlékszem, hol tartottam előadásokat a témában.

Bár Szájer József úgy nyilatkozott, hogy szerinte a jelenlegi 12 főnek újra bejutó helyen kellene szerepelnie a Fidesz EP-listáján, ám vannak neves új jelentkezők is. Ön hány bejutó helyre számít 2009-ben?

Reálisan 12-13 főre.

Mikor véglegesítik az EP-listájukat?

Azt ígérték, hogy december folyamán ez megtörténik. De én nem sokat tudok a listáról.

Mégis, mit gondol, kiknek kell valóban izgulniuk a jelenlegi fideszes EP-képviselők közül?

Itt senki nem tud sokat a listáról, és természetes, hogy mindenki izgul egy kicsit.

2004-ben a 12. helyen szerepelt a listán. Most, hogy az év képviselőjének választották, mégis melyik sorszámmal lenne elégedett?

Nem tudok erre válaszolni. Szeretnék befutóhelyen szerepelni, és nyilván nem mindegy a számomra, hogy mi lesz velem. De úgy állok hozzá, hogy ha az ügy megkívánja, akkor újra bent leszek az Európai Parlamentben. Ha mégsem, akkor talán most nem olyan fontos, hogy itt legyek.

Úgy hallani, a legtöbb MSZP-s EP-politikussal kifejezetten jó szakmai kapcsolatot ápol. Nem tart attól, hogy amint ismertebbé válik, önnek is jobban be kell majd tagozódnia?

Nem tudom. Én nem vagyok egy politikus alkat. Nekem van itt egy feladatom, amit a legjobb tudásom szerint próbálok végezni. Ehhez pedig partnereket kell találnom, különben nem működik a dolog. Néhány kérdésben egyszerűen muszáj együtt dolgoznunk, ha az ország érdeke úgy kívánja, míg más kérdésekben lehet egyet nem érteni. És ez nemcsak rám, hanem minden képviselőre igaz. De én nem is tudok másként viszonyulni a munkámhoz, a politikához, minthogy mindenkiben elsőként az embert látom. Én így érzem jól magam a bőrömben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem állok ki azok mellett az értékek mellett, amelyeket a Fidesz képvisel.