Nagyvilág

Folytatódnak a zavargások Görögországban

Újabb zavargások kezdődtek hétfőn Görögországban, ezúttal Szalonikiben, az ország második legnagyobb városában.

Mintegy 300 egyetemista és gimnazista autókat rongált meg és kirakatüvegeket tört be. Várhatóan a nap folyamán más városokban is utcára vonulnak az emberek.

Korábban tizenhárom embert vettek őrizetbe csak a fővárosban, Athénban, többet közülük fosztogatás miatt.

Több ezren, több városban

Összesen több ezer fiatal vonult az utcára, és csapott össze a rendőrséggel Athénban, Szalonikiben, Patraszban, valamint Kréta és Korfu szigetén. Harmincnál is több üzletet, tucatnyi bankfiókot és autókat gyújtottak fel a tüntetők csak a fővárosban. A rendőrség ismét könnygázt vetett be. Hosszú ideje nem volt példa ilyen súlyos rendbontásra Görögországban.

A zavargások azután robbantak ki, hogy szombaton Athénban halálos lövés ért egy tizenévest. „Egyenruhás gyilkosok” – skandálták a tüntetők. Az ügyészség szándékos emberölés miatt indított eljárást a lövést leadó rendőr és annak egy kollégája ellen. Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök a nyilvánosság előtt bocsánatot kért a megölt fiú apjától.

Az egyetemre menekültek

Vasárnap este tüntető fiatalok bevették magukat két athéni egyetem – a műszaki és a közgazdasági – épületébe; a rendőrség a törvény szerint nem léphet be oda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik