Nagyvilág

Az EU ellen tüntettek Koszovóban

Koszovói albánok ezrei tüntettek kedden Pristinában az európai uniós bírói és rendőri segéderő (EULEX) küszöbön álló érkezése ellen, mert az szerintük sérti a magát függetlennek való terület szuverenitását és Koszovó felosztásával fenyeget.

A koszovói fővárosban háromezer – más jelentések szerint négy-ötezer – ember gyűlt össze az ENSZ-igazgatás (UNMIK) székháza előtt, illetve vonult fel előzőleg Pristina központjában.

A tüntetők vörös alapon kétfejű fekete sast ábrázoló albán zászlókat lengettek (Koszovó ettől eltérő állami lobogóval rendelkezik), az EULEX-et elutasító jelszavakat skandáltak, és a koszovói albánok egykori gerillahadseregét éltették.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa november végén fogadta el Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár beszámolóját, lehetővé téve ezzel, hogy a Koszovóból visszavonuló UNMIK-ot felváltsa az EU által kiállított, mintegy 2000 főből álló bírói és rendőri segéderő. Az EULEX telepítését a szerbek ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a még mindig sajátjuknak tartott Koszovó státusa tekintetében semleges legyen, s azokon a területeken, ahol a szerbek tömbben élnek, az UNMIK visszavonulása ellenére is nemzetközi felügyelet alatt álljon a határőrizet, a rendőrség és a vám.

A tüntetők emiatt Koszovó felosztásának veszélyétől tartanak.
Az EULEX várhatóan a következő napokban települ Koszovóba.
Koszovó február 17-én kiáltotta ki függetlenségét, amelyet eddig 52 ország ismert el, köztük az Egyesült Államok és az európai uniós országok többsége is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik