Nagyvilág

Csak pár miniszter változott az osztrák kormányban

Több tárca élén is változást tükröz az új osztrák nagykoalíciós kormány személyi összetétele, amelyet hétfőn ismertetett a két koalíciós partner, a szociáldemokrata (SPÖ) és a néppárt (ÖVP) vezetősége.

A tárgyalóküldöttségek öthetes egyeztető munka után a hét végén véglegesítették az új piros-fekete kormány programját, illetve állapodtak meg a tárcák elosztásáról. A két párt elnöksége hétfői ülésén jóváhagyta a programtervezetet, és döntött a miniszteri jelöltekről is.

Az új kancellár a 48 éves szociáldemokrata politikus, Werner Faymann lesz. Elődjétől eltérően más feladatkört nem vállal, a kabinet munkáját fogja összehangolni. (Az osztrák alkotmány értelmében a kancellári tisztség viszonylag szűk hatáskörrel jár: szakmai utasításokat nem adhat az egyes minisztereknek, általános irányelveket sem szabhat, ha van neki, akkor kizárólag saját reszortjáért felel; az eddigi kancellár, Alfred Gusenbauer például a sportügyeket vitte miniszteri rangban.)

Kijelölt helyettese a 40 éves, néppárti Josef Pröll, aki egyszersmind a pénzügyminiszteri tisztséget is betölti majd. Új lesz a néppárti kormánycsapatban Michael Spindelegger: ő kerül a külügyi tárca élére, eddig a parlament második elnöke (alelnöke) volt.

Az igazságügyi minisztériumot Claudia Bandion-Ortner fogja átvenni függetlenként (a jelölt hivatásos bírónő). Az új gazdasági miniszter Reinhold Mitterlehner, a Gazdasági Kamara eddigi főtitkára. Marad a helyén Maria Fekter belügy- és Johannes Hahn tudomány- és oktatásügyi miniszter.

A szociáldemokraták közül új kormánytagként a szakszervezeti szövetség korábbi elnöke, Rudolf Hundsdorfer irányítja majd a szociális tárcát. Ugyancsak új arc a kabinetben Alois Stögeré, ő az egészségügyért lesz felelős. Továbbra is oktatásügyi miniszter Claudia Schmied, a védelmi tárca vezetője pedig Norbert Darabos marad, aki megkapja mellé a sportügyeket is.

A 14 miniszterből és 4 államtitkárból álló új SPÖ-ÖVP-kormány várhatóan december első hetében teszi le a hivatali esküt. A második osztrák köztársaság valamivel több mint fél évszázados történetében ez lesz a huszadik hivatalba lépő kabinet, Faymann pedig a tizenegyedik kancellár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik