Nagyvilág

Gyurcsány levelet írt Ficónak

Levélben fordul Robert Ficóhoz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amelyben azt kéri a szlovák miniszterelnöktől, hogy a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozásról folytasson le egy, a rendőrségtől független vizsgálatot, ennek eredményét pedig küldje meg Magyarországnak. Erről maga Gyurcsány Ferenc beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Gyurcsány Ferenc elmondta, azt is kéri, hogy Robert Fico az említett vizsgálatot követően “értékelje a helyzetet, vegye számba a bizonyítékokat, indokolja a fellépés jogosságát, a mögötte álló jogszabályi tényeket, ezt foglalja össze egy jelentésbe és küldje meg a magyar félnek”. A kormányfő leszögezte: ha a válasz megérkezik, azt a magyar kormány nyilvánosságra hozza.

A levélben Gyurcsány Ferenc megismétli Magyarország hatpontos, a szombati magyar-szlovák találkozón is elhangzott javaslatcsomagját. Robert Ficot a magyar kormányfő arról is tájékoztatja, hogy törvénymódosítást kezdeményez. A cél: csökkenjen annak a veszélye, hogy a magyar nacionalizmus és radikalizmus átléphesse az országhatárt.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, a szombati magyar-szlovák kormányfői találkozó után “három tapasztalattal lettünk gazdagabbak”. Az első szerint a szlovák kormány megelégszik azzal, hogy a szlovákiai magyarság helyzete ne legyen rosszabb annál, mint amikor Robert Fico kormányt alakított. A miniszterelnök szerint azonban a szlovákiai magyarság ennél többet érdemel.

A miniszterelnök szerint a második tapasztalat az, hogy a hazai szélsőjobboldali, radikális, nacionalista, félfasiszta szervezetek kárt okoznak Magyarország nemzetközi tekintélyének és kifejezetten kárt okoznak a határon túli magyar közösségeknek. Hozzátette: ezzel lehetőséget, apropót és ürügyet teremtenek, hogy a szomszédos országok nacionalistái, és időnként kormányzati tényezői rájuk hivatkozva utasítsanak el fontos intézkedéseket, vagy próbáljanak meg egyenlőségjelet tenni a magyar és valamely szomszédos országban tapasztalható viszonyok közé.

A harmadik tapasztalatról Gyurcsány Ferenc azt mondta: kétségtelen, hogy Szlovákia helyenként demonstratív módon is határozottan lép fel a szlovák fasisztoid csoportocskákkal szemben. Mindeközben azonban adós marad, hol vizsgálattal, hogy meggyőző vizsgálati eredménnyel olyan kérdésekben, ahol felvetődik, jogsérelem történt magyar emberek rovására – tette hozzá a kormányfő, aki szerint ilyen ügy a Malina Hedvig-ügy és a dunaszerdahelyi incidens is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik