Nagyvilág

Vitáztak az államfők a kapitalizmus redesignjáról

Az unió államfői rendkívüli ülésükön a kapitalizmus nemzetközi reformjairól egyeztettek. Gyurcsány Ferenc is a több szabályozás híve.

Határozott és ambiciózus döntéseket vár az Európai Unió a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjának elindítására összehívott jövő heti nemzetközi csúcsértekezlettől – szögezte le a francia elnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek pénteken tartott brüsszeli találkozóját követően.

A soron kívüli ülést lezáró sajtótájékoztatón az elnöklő Nicolas Sarkozy bejelentette, hogy az unió közös álláspontra jutott a más fejlett államokkal és szervezetekkel tartandó értekezlettel kapcsolatban.

Újra 100 nap múlva

A találkozóról kiadott nyilatkozatból kiderül, hogy az EU azt szeretné, ha a jövő szombati pénzügyi csúcstalálkozót 100 nap múlva hasonló értekezlet követné. Azon értékelnék az addig eltelt időszakban elért eredményeket, és döntenének a nemzetközi reformokhoz vezető újabb lépésekről.

Többen utaltak ugyanakkor arra is, hogy nem szabad elsietni a reformokat, a legfontosabb feladat először a válság okainak felkutatása lenne.

A francia elnök arról is beszélt: teljes az egyetértés az EU-tagok között abban, hogy a pénzügyi válsággal szembeni fellépést Európában továbbra is össze kell hangolni, mégpedig egyre nagyobb hangsúllyal a pénzügyi szektoron kívüli ágazatokban, az úgynevezett reálgazdaságban is.

Utóbbival kapcsolatban mindazonáltal Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke úgy vélekedett, a szabályok betartásában az uniós elnöknek példát kellene mutatnia.

Elismerte azt is, hogy bizonyos hangsúlyeltolódások érzékelhetők az uniós tagok között, például abban a kérdésben, meddig kell elmenni a nemzetközi pénzügyi reformokkal az ágazat szabályozásában. Úgy vélte, és ezt a szöveg is alátámasztja, hogy “el kell mozdulni a szabályozás jelenlegi teljes hiányát jelentő állapotból”, de “ez nem jelenti azt, hogy túl sok szabályozást” kell bevezetni.

Riasztási rendszer

A Washingtonba szánt uniós javaslatok közé tartozik, hogy hozzanak létre gyorsabb riasztási rendszert, amely pénzpiaci problémák esetén azonnal tájékoztatást adna a politikai hatóságoknak. Az unió fokozná a nemzetközi méretekben is számottevő befektetési alapok, jelzálog-hitelezők és hitelminősítők tevékenységének felügyeletét is. Az uniós javaslat továbbá biztonsági intézkedéseket építene a pénzintézetek működésébe a túlzott kockázatok vállalásának megakadályozására, és kordában tartaná a bankvezetők javadalmazását.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepének növelése mellett az unió azt is fontosnak tartja, hogy a szervezet rendelkezzék nagyobb kerettel a bajba került országok segítésére.

A huszonhét EU-tagállam vezetője leszögezte azt is: a francia EU-elnökséget lezáró, december 11-12-i csúcstalálkozón az unió már tud olyan döntéseket hozni, amelyek figyelembe veszik mind a pénzügyi csúcson elhatározandókat, mind pedig az azóta elért eredményeket.

Gyurcsány: szabályozni kell

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a munkaebédként tartott kötetlen ülésen megvitatott fő témával kapcsolatban úgy nyilatkozott: jobban kell érteni azt, hogy mi történik a pénzügyi befektetői színfalak mögött, pontosabban kell szabályozni ezeket a folyamatokat, “ebben az értelemben persze csökkentve a piac szabadságát és növelve az államok és a közösségek lehetőségét és felelősségét”.

Kifejtette: Magyarország szerint nagyon fontos, hogy az egyes országokban hozott intézkedések nemzetközileg egyeztetett és átgondolt intézkedéssorozatba illeszkedjenek, az egyes országok döntéseinek más országokra gyakorolt hatása ne legyen ellentétes irányú a szándékokkal.

A magyar álláspont értelmében olyankor, amikor a magánbankok által nyújtott hitelnövekedés lassulásának – vagy egyenesen a hitellehetőségek beszűkülésének – komoly negatív hatása lehet a reálgazdaságra, hiszen a vállalkozások nem jutnak forrásokhoz, különösképpen felértékelődik az olyan nemzetközi intézmények szerepe, mint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint az Európai Beruházási Bank (EIB).

Fontos, hogy e bankok “innovatív módon” térképezzék fel, miként tudnak tevékenykedni például az újonnan csatlakozott EU-országok, illetve a tagjelölt vagy a potenciális tagjelölt országok piacain mindaddig, amíg a magánbankok részéről újra megélénkül a hitelezési tevékenység.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik