Nagyvilág

Schwarzenegger miniszter lesz?

Barack Obama megválasztásával aktuálissá váltak azok a találgatások, melyek egy jövőbeni Obama-kabinet összetételére irányultak. Az alelnök személye mindenesetre már annyit valószínűsít, hogy az új elnök külpolitikai tapasztalatlanságát igyekszik majd veterán szakértőkkel ellensúlyozni. A demokrata elnök republikánusokat is szívesen látna.

Obama maga is leszögezte, szívesen látna republikánus politikusokat a kabinetben. Példaként felhozta többek közt Richard Lugart, Indiana republikánus szenátorát. „Ő egy republikánus politikus, akivel a fegyverzet-ellenőrzés problémáján dolgoztunk együtt. Remek fickó, aki hisz a párbeszédben és abban, hogy a hatalmunk megőrzéséhez a világrendben a tisztelet és az alázat is szükséges” – nyilatkozott elismerően Lugarról Obama. A szenátor elsősorban a tömegpusztító fegyverek leszereléséért folytatott küzdelméről ismert.

A másik ismert figura a republikánusok oldaláról, aki szóba került, Chuck Hagel. Nebraska republikánus szenátora maga is fontolóra vette, hogy indul a 2008-as elnökválasztáson, de végül bejelentette, hogy mégsem, és a Szenátusból is visszavonul 2008-ban. Többször kritizálta a Bush-adminisztrációt, a Szenátus Külügyi Bizottságában pedig együtt dolgozott a következő alelnökkel, Joe Bidennel.

A terminátor a klímáért

Az új kabinettel kapcsolatban azonban egy, az előbbieknél jóval ismertebb nevet is bedobott az új elnök, még demokrata jelölt korában. Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzóról úgy nyilatkozott, hogy nagyon nagyra tartja a klímaváltozás elleni küzdelemben betöltött szerepét és bátorságát, illetve vezetői képességeit is elismeri.

(fotó: MTI/EPA)

Még csak találgatások folynak az elnök embereiről

(fotó: MTI/EPA)

Schwarzenegger maga sem zárkózott el attól, hogy szerepet vállaljon az új elnök csapatában, habár nem olyan régen még arról beszélt, hogy Obama programja olyan vézna, mint a lábai. A kaliforniai terminátor felesége egyébként nagy Obama-fan, és meggyőződését nem is rejtette véka alá a kampány alatt.

Harvardi cimborák

A pénzügyminiszteri poszttal kapcsolatban David Cutler nevét szellőztették meg. Cutler a társadalomtudományok és az alkalmazott közgazdaság professzora a Harvardon. Clinton mindkét elnöksége alatt az elnök tanácsadója volt, valamint részt vett John Kerry kampányában is. Jelenleg Obama tanácsadói stábjában dolgozik.

A gazdasági ügyekkel elképzelhető, hogy az a Henry Paulson foglalkozna, aki az államkincstár felelőse volt a Bush-adminisztráció alatt, de felmerült Timothy F. Geithner neve is, aki a New York-i Szövetségi Bank elnöke.

Az Obama-stáb része maradna az a pár ember is, akinek oroszlánrésze volt a kampányban és így Obama sikerében. Robert Gribbs kommunikációs stratéga, Jon Favreau, Obama beszédírója, valamint Chris Lu, a megválasztott elnök szakpolitikai tanácsadója, harvardi cimborája valószínűleg nem marad majd munka nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik