Nagyvilág

Zogby szerint McCain vezet

John McCain republikánus párti amerikai elnökjelölt váratlanul egyszázalékos, 48-47 arányú előnyre tett szert pénteken az egyik legismertebb közvélemény-kutató intézet, a Zogby adata szerint.

Barack Obama hetek óta minden felmérésben az élen végez, egyes esetekben csekély, háromszázalékos, néha tetemes, 15 százalékos előnnyel. Ezt a tendenciát látszott megtörni a Zogby egyetlen, pénteki adatsora, amelyben a republikánus arizonai szenátor némi előnyt szerzett a valószínű szavazók körében.

A felmérés szerint a demokrata párti szenátor népszerűségét nem lendítette előre a hét közepén hét tévécsatornán, főműsoridőben sugárzott félórás Obama-reklám. McCain előretört a függetlenek körében, még ha egyelőre csak egy napra is, és megelőzte Obamát népszerűségben a kétkezi munkások között, erősödött helyzete a befektetők és a férfiak csoportjában.

A Zogby intézet szerint McCain helyzetére jótékony hatással lehetett, hogy együtt kampányol Joe-val, a vízvezeték-szerelővel. (Az ohiói Joe Wurzelbacher az országos média főszereplőjévé vált azóta, hogy Obama egy fellépése előtt azt mondta neki, elosztaná az országban a vagyont a szegényebbek megsegítésére; a republikánusoktól meg is kapta ezért a becsmérléssel felérő szocialista jelzőt.) A Zogby szerint Obama előnye a nők körében is csökkent; a konzervatív nők nagyobb hányada áll ki McCain mellett.

McCain egyszázalékos előnye azonban illékonynak bizonyulhat. A Reuters/C-SPAN/Zogby közös, háromnapos időszakot átfogó felmérése szerint Obama 49,1-44,1 arányban vezet McCain előtt, vagyis ha ma tartanák a választást, valószínűleg ez lenne az országos szavazati arány.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik