Nagyvilág

Tovább rágódnak a vízummentességen

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter arról tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt, hogy a tárca milyen változtatásokat készít elő az államfő által a parlamentnek visszaküldött, az amerikai vízummentességhez kapcsolódó megállapodás kihirdetéséről szóló törvény ügyében.

Sólyom László köztársasági elnök október 20-án küldte vissza a parlamentnek az amerikai vízummentességhez szükséges megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt. “Úgy találtam, hogy ez az egyezmény nem vet fel alkotmányossági problémát, viszont olyan veszélyek vannak, hogy az egyezmény túlságosan széles körben enged meg hozzáférést az amerikai félnek a magyar bűnügyi nyilvántartáshoz” – fogalmazott az államfő.

A köztársasági elnök arra kérte az Országgyűlést, hogy a megállapodást csak az után fogadja el újra, hogy az ujjlenyomat-nyilvántartás hazai szabályait megnyugtatóan rendezte.

Az adatcsere-megállapodás ugyanis egyebek mellett lehetővé teszi az amerikai hatóságok számára, hogy megvizsgálják, hogy egy birtokukban lévő ujjlenyomat szerepel-e a magyar ujjlenyomat-adatbázisban. Ugyanakkor a bűncselekmény elkövetésével nem vádolt emberek ujjlenyomatai is benne vannak a magyar nyilvántartásban – tájékoztatott akkor az államfői hivatal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik