Nagyvilág

Sieg Heillel köszönt utasainak a villamosvezető

Azonnali hatállyal elbocsátották állásából hétfőn azt a bécsi villamosvezetőt, aki a hangosbemondón keresztül Sieg Heil! köszöntéssel búcsúzott el az utasoktól.

A bécsi közlekedési vállalat szóvivője közölte, hogy a 35 éves alkalmazott, aki ellen korábban semmiféle panasz nem merült fel, nem is próbálta szépíteni a dolgokat. Bevallotta, hogy csak utólag döbbent rá: átlépett egy bizonyos határt.

Az eset a hét végén történt, az 1-es vonalon. A villamosvezető az utolsó járat utasaitól elköszönve hallhatóan a mikrofonba mondta a német nemzetiszocialisták egykori üdvözlését, a Sieg Heil!-t.

Tettének lehetnek büntetőjogi következményei is. A bécsi ügyészség ugyanis hivatalból kivizsgálja az esetet, és ha úgy találja, hogy a villamosvezető megsértette az úgynevezett tilalmi törvényt (Verbotsgesetz), akkor vádat emelhetnek ellene.

Az 1947-ben elfogadott, majd a kilencvenes években tovább szigorított, a náci szervezetek újralapítását és a náci propagandát tiltó, a holokauszt tagadását szankcionáló törvény alapján egytől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik azokat, akik nyilvánosan tagadják a náci bűnöket. Tíztől húsz évig – különösen veszélyes esetben pedig életfogytig – terjedő börtönbüntetésre ítélhetik a náci szervezetek újralapítóit és az azokban vezető szerepet vállalókat. Náci propaganda terjesztéséért 5-től 10 évig terjed a kiszabható büntetés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik