Nagyvilág

Brown szerint Magyarország tiszta Amerika

A mostani pénzügyi válságot hosszú hónapokig likviditási krízisként kezelte a piac, mára azonban egyre többen felismerik, hogy ennél nagyobb, szerkezeti szintű problémáról van szó, amely lehetővé tette, hogy "az amerikai mélydélen" kezdődött jelzálogpiaci bajok mára elérjék például Magyarországot, mondta hétfőn a brit kormányfő.

Gordon Brown a londoni Imperial College egyetemen, üzleti vezetők előtt tartott előadásában azt mondta: miközben a tőkeáramlás globálissá vált, a folyamattal továbbra is nemzeti szintű szabályozó és felügyeleti rendszerek próbálnak lépést tartani.

Brown a nemzetközi pénzügyi felügyeleti rendszer elengedhetetlen átalakításának fő elvei között említette az átláthatóság megkövetelését, mondván: nem fordulhat elő többé, hogy egyes vállalatok bizonyos “mérlegen kívüli” tranzakcióiról még az adott cég igazgatótanácsa sem tud.

AAA

A brit miniszterelnök szerint el kell távolítani a rendszerből az érdek-összeegyeztethetőségi konfliktusokat is. Ennek kapcsán külön bírálta a nemzetközi hitelminősítőket, kijelentve: ezek a cégek, amelyek egyben az általuk minősített vállalatok tanácsadói is, “nem látták el megfelelően a feladatukat” az egyes pénzpiaci termékek minősítésével. Így fordulhatott elő, hogy nem elsőrendű – subprime – jelzálog-kötelezettségeket tartalmazó befektetési termékek “AAA”, vagyis a létező legjobb kockázati besorolással kerültek piacra, mondta Brown.

A brit kormányfő azt is tarthatatlannak nevezte, hogy a vállalatok javadalmazási rendszere a felelőtlen és eltúlzott kockázatvállalást jutalmazza. Brown szerint a jövőben a piaci szereplőknek nemcsak a maguk által vállalt kockázatért kell felelősséget vállalniuk, hanem azokért is, amelyeket más cégeknek továbbadnak (befektetési termékek forgalmazásával).

Ebben az összefüggésben kiemelte a származékos hitelpiaci termékek piacát, amely szavai szerint túl sokáig működött felügyelet és szabályozás nélkül.

Mélydél

Azt, hogy a felelőtlen, átláthatatlan hitelezési gyakorlatból milyen problémák keletkezhetnek a globális gazdaságban, mutatja, hogy az Egyesült Államok “mélydéli” térségeiben kialakult nem elsőrendű jelzálogpiac hatásai egyszer csak megjelenhetnek például Magyarországon, Izlandon és minden európai gazdaságban, ahogy az meg is történt az elmúlt hetekben, mondta a brit kormányfő.

Gordon Brown szerint e problémák megoldásához olyan nemzetközi pénzügyi rendszerre van szükség, amely korai figyelmeztető, valamint válságmegelőző mechanizmust is tartalmaz, és lehetővé teszi a piaci folyamatok megfelelő figyelemmel kísérését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik