Nagyvilág

Obama az 56-os magyar forradalomról

Az Amerika és Magyarország közötti szorosabb stratégiai viszonyt, valamint a két nép mélyebb barátságát szorgalmazta az elkövetkező évek viszonylatában Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt az 56-os magyar forradalom 52. évfordulója alkalmából az amerikai magyaroknak írott üdvözletében.

A magyar felkelés letöréséhez több mint 200 ezer szovjet katonára volt szükség, de a magyar nemzet szellemét és reményét nem lehetett legyőzni – fogalmazott Obama az általa aláírt üzenetben.

A magyarok szabadságharca ihletet adott a népeknek Amerikában és az egész világon – írta az illinois-i szenátor, megjegyezve, hogy Magyarország, népe eltökéltségének köszönhetően, ma szabad ország. “A NATO és az Európai Unió tagjaként, a transzatlanti közösség teljes jogú partnereként tért vissza Európába” – tette hozzá.

Obama kifejtette, hogy az évek során sok magyar érkezett az Egyesült Államokba, és megélte az amerikai álmot. A magyarok jelentős eredményeket értek el az amerikai tudományokban, a kulturális életben és sok egyéb területen. “Amerika jobb ország lett figyelemreméltó hozzájárulásuknak köszönhetően” – írta.

Üzenetét azzal zárta: az Egyesült Államokat és Magyarországot közös érdekek és értékek fűzik össze, s azokra építve a két ország stratégiai viszonyát szorosabbá kell fonni, a két nép közötti barátságot el kell mélyíteni.

Az amerikai magyarok szavazatainak megszerzésére is törekvő Obama kedves barátaimnak nevezte az Egyesült Államokban élő magyarokat, akiknek két hete egy magyar etnikai konferencia alkalmából már személyes üdvözletet küldött az 56-os forradalom évfordulója előtt.

Akkor egyebek között hangsúlyozta: Magyarország Amerika szilárd szövetségese és a NATO nagyra értékelt tagja; veszélybe küldte katonáit, hogy az amerikaiakkal vállvetve harcoljanak Irakban és Afganisztánban. “Az amerikai magyarok jogosan lehetnek büszkék erre az áldozatra” – írta. Azt kívánta, hogy “1956 szelleme továbbra is hasson ösztönzőleg Önökre és mindannyiunkra, hogy nálunk nagyobb ügyeket szolgálhassunk”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik