Nagyvilág

Az amerikai elnökválasztás rendszere

Bármilyen meglepő, az amerikai elnököt a választók nem közvetlenül, hanem elektorok útján választják, a szavazás mégis demokratikus. Az előválasztások és maga a végső voksolás rendszere igen bonyolult. Elnökválasztási kisokos.

Ha általában az amerikai politikai rendszer kapcsán egyfajta különutasságot tapasztaltunk, akkor ez hatványozottan érvényes az elnökválasztási rendszerre. Sajátos kettősséget mutat ugyanis az elnökjelöltek, majd az elnök kiválasztásának módja: egyszerre ad máshol alig látható mértékben lehetőséget a személyes részvételre, míg maga az elnökválasztási procedúra egy, a választóktól elkülönült zárt testületben, közvetett módon megy végbe.

Elmosódó kampányhatárok

Az elnökválasztást az Egyesült Államokban négyévente rendezik meg, mindig a november első hétfőjét követő kedden (idén ez november 4-re esik). A végső szavazásig azonban egy többéves, és egyre hosszabbá váló folyamat vezet. Ez utóbbi abból fakad, hogy a kampányidőszak kezdetére vonatkozóan nincsenek általános és egységes szabályok. Egy elnöki kampány jellemzően egy igényfelmérő bizottság felállításával kezdődik: Barack Obama például 2007 januárjában, bő másfél évvel az elnökválasztás napja előtt hozta létre saját előkampányát, amely már lehetőséget adott többek között nagyobb adományok gyűjtésére, anélkül hogy élesben adatokat kellett volna szolgáltatnia támogatóiról. Másrészről a kampány határa a folyamat végén is elmosódik, amennyiben az amerikai elnökválasztási rendszer egy további sajátossága, hogy a legtöbb államban már a választás napja előtt van lehetőség a szavazásra. 2008-ban például egyes hírek szerint a szavazók mintegy egyharmada már a november 4-i voksolás előtt az “urnákhoz” járul.

Ki indulhat? Ki szavazhat?

Az Egyesült Államok alkotmányának előírásai szerint olyan, az Egyesült Államokban született amerikai állampolgár indulhat az elnöki posztért, aki legalább 35 éves, és 14 éve az Egyesült Államokban van az állandó lakhelye. Az amerikai születésre vonatkozó kitétel némileg rugalmasan értendő, mivel a Szenátus – ahogy tette azt a panamai katonai támaszponton született John McCainnel – amerikai szülők külföldön született gyermekei esetében tehet kivételt. A többi szabály ugyanakkor megkerülhetetlen, így például – alkotmánymódosítás hiányában – Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó hiába is dédelgetne elnöki terveket.

(Fotó: MTI)

(Fotó: MTI)

Az elnök személyéről szóló szavazáson való részvételre természetesen enyhébb szabályok vonatkoznak. A vagyoni cenzus 1964-es teljes betiltása óta minden felnőtt amerikai állampolgár részt vehet az elnök személyéről szóló döntésben, nemre, fajra vagy felekezetre való tekintet nélkül. Egy 1971-es alkotmánymódosítás óta az Egyesült Államok területén egységesen 18 év a szavazásra jogosultság korhatára. A helyi szabályozás ugyanakkor bizonyos esetekben – így például büntetett előélet, vagy szabadságvesztés esetén – korlátozhatja a szavazati jogot.

Az egyéni felelősség elvének fontosságát jelzi, hogy minden választókorú állampolgárnak jellemzően magának kell eljárnia regisztrációja ügyében, ez ugyanis nem történik meg automatikusan. Egy 1993-as jogszabály-módosítás óta a regisztráció feltételeit jelentősen enyhítették, növelendő a részvételt. Így jelentősen kibővült a regisztrációs helyek száma, sőt bizonyos helyeken akár a választás napján is be lehet kerülni a választási névjegyzékbe.

—-Az előválasztási szakasz—-

A választáson induló jelöltek kiválasztása a lehető legdemokratikusabb rendszerben zajlik az Egyesült Államokban. Az ország föderális berendezkedéséből következően a választási szabályok megállapításában is nagy a tagállamok szerepe. A szavazatok elektori kollégiumi helyekre (az elektorok szavaznak végül ténylegesen az elnökjelöltekre) történő átváltása állami hatáskör, sőt bizonyos szabályokat maguk a pártok határoznak meg saját maguk számára. Ezek közül is kiemelkedik az előválasztások megszervezésének időbeosztása, amit egyszerre befolyásolnak bizonyos hagyományok, helyi törvényhozási aktusok és a pártközpontok előírásai. Ez utóbbiak (a republikánusoknál a Republikánus Nemzeti Bizottság – RNC, a demokratáknál a hasonló formulával megnevezett DNC) csak korlátozott eszközökkel tudják befolyásolni a folyamatot.

Az állami előválasztásnak jellemzően két típusa van, az úgynevezett „caucus” és a „primary”, melyek bizonyos helyeken keveredhetnek. A jelölt-jelölő gyűlések (caucus) lényegében egy meghatározott terület regisztrált párttagjai számára rendezett, nyílt szavazással végződő vitaestnek tekinthetőek. A jelölőgyűlésnél lényegesen átláthatóbb folyamat a szó szoros értelmében vett előválasztás (primary): ez az országos voksoláshoz hasonló rendszerben zajlik, és „urnás”, titkos szavazásra épül. Egy további fontos politikai következményekkel járó eljárási szabály a részvételre vonatkozik: a különböző pártok és államok sokféle kombinációban engedélyezhetik a részvételt attól függően vagy függetlenül, hogy valaki melyik párt regisztrált támogatója, avagy független. Így New Hampshire-ben hagyományosan nagy szerepet játszanak a párthoz nem húzó függetlenek (akik csakúgy, mint nyolc éve, most is komoly lendületet tudtak adni a republikánus eliten sok tekintetben kívülálló McCain kampányának). Történelmi okokból elsősorban a Demokrata Pártban nagy szerep jut a pártfunkcionáriusoknak is, akik az elnökjelöltet jelölő konvenciókon nem választott, úgynevezett szuperdelegátusként érdemben befolyásolhatják a végeredményt.

Az előválasztási szezon hagyományosan az iowai jelölt-jelölő gyűléssel és a New Hampshire-i előválasztással kezdődik, az országos voksolást megelőző télen. A jelöltek mezőnye az első néhány, legnagyobb figyelemmel kísért előválasztások után pártonként néhány esélyesre szűkül; a tavasszal lezajló államonkénti előválasztások során (általában a február eleji úgynevezett „szuperkedden”, amikor is közel 20 államban tartanak egyszerre előválasztásokat) válik világossá, ki lesz az egyes pártok jelöltje. Ők innentől kezdve már pártjelöltként kampányolnak, bár hivatalosan csak a rendszerint az ősz első heteiben megrendezett jelölőgyűlésen válnak az adott párt elnökjelöltjévé. A köztes hetek-hónapok „szélcsendjét” a stratégiaalkotásra, a felkészülésre és az alelnökjelöltek kiválasztására szokták fordítani.
.
—-A “hivatalos” kampány, a szavazás és az eskütétel—-

A ténylegesen már akár két éve is tartó elnökválasztási kampány “hivatalos” kezdetét a pártkonvenciók jelentik. Erre az időszakra speciális kampányfinanszírozási szabályok érvényesek, amennyiben ugyanis valaki elfogadja a szövetségi támogatást a kampányhoz, akkor saját jogon nem gyűjthet tovább magánadományokat (így tett idén a republikánus John McCain). Magyarországtól eltérően az Egyesült Államokban nincs kampánycsend, így az elnökjelöltek urnazárásig jogszerűen befolyásolhatják a választókat a tévéreklámokon keresztül, sőt az is megengedett, hogy a szavazóhelyiségbe való eljutás megkönnyítése érdekében sofőröket alkalmazzanak. Másrészt azt is jelentheti, hogy miközben a keleti parton már lezárult a szavazás, a nyugatin az időeltolódás miatt még javában zajlik az és a kampány is, ráadásul a tévékben folyamatosan közlik az exit poll-eredményeket.

Obama és McCain - novemberben valamelyikük elnök lesz (Fotó: MTI)

Obama és McCain – novemberben valamelyikük elnök lesz (Fotó: MTI)

A közvetett elnökválasztás jellegzetessége, hogy az országos szavazás még nem jelenti automatikusan egy jelölt megválasztását. Formális értelemben ugyanis egy négyévente ülésező testület, az elektori kollégium dönt az elnök és alelnök személyéről. Az 538 tagú grémiumba minden állam kongresszusi képviselői és szenátorai összegének megfelelő számban delegál tagokat (illetve az “államon kívüli” főváros, Washington D.C. is rendelkezik három delegátussal). Szenátorból minden államban kettő van, a kongresszusi képviselők száma azonban a népességarányhoz igazodik. Ezért állhat elő időről-időre az a helyzet, hogy az egyes jelöltekre leadott szavazatok abszolút száma és az adott jelöltet támogató elektorok száma nem áll arányban egymással. Egy-két nagy népességszámú államban elért győzelem többet ér, mint sok, országosan „szétszórt” szavazat, vagyis bekövetkezik az az eset, hogy nem az lesz az elnök, akit a többség támogatott. (Ez történt például 2002-ben, a Gore/Bush küzdelemben).. Egy-egy állam elektorai általában a győztes mindent visz alapon szavaznak (bár elméletileg nem köti őket az adott állam választási eredménye). Az elektorok személye nem különösebben érdekes, funkciójuk leginkább ceremoniális: ők lehetnek egyszerű választópolgárok, közhivatalt viselők vagy más helyi notabilitások.

Az elektori kollégium – jellemzően decemberi – szavazása után a szintén frissen megválasztott Kongresszusnak kell január elején igazolnia az eredményt. Ezt követően már csak az eskütétel van hátra, melyet jellemzően Washingtonban, a Kongresszusnak helyt adó Capitolium dombon tartanak meg január 20-án, pontban délben. A legfelsőbb bíróság elnöke által levezényelt beiktatás tesz végül pontot az igényfelmérő bizottságok akár két évvel korábbi megalakításával elkezdett formális elnökválasztási folyamat végére, és jelzi egy új elnöki adminisztráció kezdetét.

(Az összeállítást a Compass Közpolitikai Intézet készítette: Fabók Márton, Győry Csaba, Kosztolányi Bálint, Szabó Imre Gergely, Sebők Miklós)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik