Borisz Jelcin, Oroszország választott elnöke a Szovjetunió 1991-es megszűnése után felhatalmazást kért a még a szovjet időkben választott parlamenttől, hogy rendeletekkel kormányozva vigye keresztül reformjait. Szembekerült azonban a kommunista többségű testülettel mind a reformok, mind a tervezett erős elnöki jogkörök kérdésében.
Jelcin 1993. szeptember 21-i, azonnal hatályba léptetett rendeletével feloszlatta a parlamentet, s elnöki rendeletekkel és kormányhatározatokkal való kormányzást akart bevezetni a következő választásokig.
Jelcin kapitalizmust akart
Szeptember 23-án Jelcint megfosztotta elnöki hatalmától a parlament. Épületét, a Fehér Házat s a bent lévő tiltakozókat belügyi egységek vették körül, mígnem a halálos áldozatokat is követelő ostrom nyomán az ellenállás vezetői október 4-én megadták magukat és a képviselőkkel együtt elhagyták az épületet.
A megemlékezések között a Moszkovszkij Komszomolec című lapnak Ruszlan Haszbulatov, akkori házelnök, ma a Plehanovról elnevezett gazdasági akadémia világgazdasági tanszékének vezetője elmondta, hogy nem maradi kommunisták akarták az országot visszahúzni, hanem a gazdasági reformok két modellje körül folyt a vita: a parlament a lágyabb átmenetet kínáló modellt támogatta, Jelcin és kormánya viszont azonnal kapitalizmust akart.
Reform és privatizáció
A Vedomosztyi című lap kommentárja szerint ideológiai töltéssel mindkét oldalon csak kevesen rendelkeztek, viszont a nomenklatúra mindkét oldalon bevont, de háttérben maradó csoportjai kézzelfogható célokat követtek. Nem kedvelték Jelcint és politikáját, de nem akartak visszatérni a múltba sem.
A kezdődő privatizáció – mivel a lakosság nem értette – a volt Szovjetunió gazdasági szakembereinek és csinovnyikjainak nyújtott módot a meggazdagodásra, azoknak, akiknek a parlament nem jelezte, hogy kész biztosítani az új rendbe való békés beilleszkedésüket.
Az akkor történtek, például a radikális társadalmi-politikai reformok elmaradása jelentős mértékben meghatározta a későbbi orosz kapitalizmus állami-bürokratikus jellegét. Ez a berendezkedés a kilencvenes évek szegény állama mellett elég nagy szabadságot biztosított a gazdaságnak, de amint újra pénze lett az államnak, a hivatalnokok visszaszerezték dominanciájukat.
1993 egyben meggyőzte az eliteket, hogy nem fontosak az erős intézmények, ezért született olyan alkotmány, amely személyi-politikai berendezkedést eredményezett. Ebben a rendszerben az elnök egyik fő faladata az eliteken belüli viszályok megoldása. Ez a rendszer teremtette meg a körülményeket ahhoz, hogy a tulajdon átalakítása folyamatossá váljon, a közintézmények gyengülésével pedig az új rendszer szűkítette az egyszerű állampolgárok lehetőségét a politikában való részvételre – írta Andrej Rjabov, a Gorbacsov Alapítvány szakértője.
