Nagyvilág

Túszdráma az óceánon

Külföldi hadihajók vették körül vasárnap a Faina nevű ukrán teherhajót, amelyet szomáliai kalózok kerítettek hatalmukba, a legénység egy tagja meghalt. A kalózok húszmillió dollár váltságdíjat követeltek.

Az ukrán hajó kapitánya a kalózoktól kapott műholdas telefonon közölte, hogy a legénység egy orosz tagja magas vérnyomása miatt életét vesztette, a legénység többi tagja jól van. Megerősítette, hogy három hajót lát körülbelül egy mérföldnyire tőlük, az egyiken amerikai zászló leng. Az északkelet-szomáliai Puntland tartomány elnökségének tanácsadója szerint – e félautonóm terület partjaihoz viszik általában a kalózok az elrabolt hajókat – a három hadihajó közül az egyik amerikai, a másik kettő európai uniós országból való, s két hajó nagyon közel van az ukránhoz.

A brit, a német és a francia védelmi minisztériumban azt a tájékoztatást adták, hogy haditengerészeti erőik nem vesznek részt ebben az akcióban. A kalózok szóvivője is megerősítette műholdas telefonon, hogy három hajó veszi körül őket, „távolabbra pedig még továbbiakat is látunk”. Mint mondta, „a legénységből senki sem sebesült meg, és biztonságban vannak”, a kalózok húszmillió dollárt követelnek értük és a hajóért. „Nincs élelemhiány a fedélzeten, és mindenki jól van, beleértve bennünket is” – mondta a kalóz, azt hangoztatva, hogy nem félemlíti meg őket a hadihajók jelenléte.

A kenyai hadseregnek 33 T-72-es harckocsit és nagy mennyiségű lőszert szállító ukrán teherhajót péntekre virradóra tartóztatták fel és foglalták el a kalózok nemzetközi vizeken Szomália közelében. A kalózok rajtaütésekor a teherhajón 21 főnyi legénység szolgált: 17 ukrán, három orosz és egy lett állampolgár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik