Nagyvilág

Karriertippek a Fehér Ház bennfentesétől – interjú

A Fehér Ház jelenlegi lakói már kifelé kacsingatnak, néhány karrierdiplomata kivételével ugyanis a jelenlegi adminisztráció teljesen lecserélődik - adott betekintést lapunknak a Fehér Ház humánerőforrás-menedzsere. Bár elméletileg egy kelet-közép-európai származású embernek is van esélye a következő elnök mellett dolgozni, a HR-szakma csúcsán álló szakember szerint karrierépítéshez jobb, ha inkább a globális vállalatok adta lehetőségeket próbáljuk kiaknázni. FN-interjú.

Joie Gregor, több mint 20 év tapasztalattal, a világ egyik legelismertebb HR-szakembere. Karrierjét az IBM-nél kezdte, később a Heidrick & Struggles multinacionális fejvadász cég alelnökeként vált ismertté. 2007 szeptembere óta George W. Bush megbízásából a Fehér Ház humánerőforrás-részlegét vezeti. Joie Gregorral az elnökválasztási küzdelemről beszélgettünk, valamint arról, hogy mihez kezdjen egy feltörekvő kelet-közép-európai üzletember, aki a folyamatos fejlődés lehetőségét keresi, és meg sem állna egy multinacionális cég felső vezetői székéig.

Milyen technikát alkalmaznak az elnökjelöltek a megfelelő munkatársak kiválasztására?

Mindkét tábor olyan személyeket választott maga mellé, akiknél biztosan tudták, hogy dicsérni fogják őket, és tulajdonságaik jól kiegészítik egymást. Obama minden bizonnyal azért választotta a külpolitikában rendkívül jártas és jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Joe Biden szenátort alelnökjelöltnek, mert ő jó ajánlást jelenthet a demokrata elnökjelölt számára. McCain esetében Sarah Palin menedzsmentkészségei, valamint a helyi ügyekben és az energiapolitikában való jártassága jelenthet előnyt. Valójában mindkét elnökjelölt azt várja a maga mellé választott emberektől, hogy segítsenek azonosítani azokat a személyeket vagy csoportokat, akikből/amelyekből majd a novemberi választások után az új adminisztrációt kialakíthatják.

Ha a nemek arányát vesszük, a munkaerőpiac kezd egyre kiegyenlítettebbé válni. Egy 2008. szeptemberi ENSZ-riport szerint pedig az elmúlt évszázadban soha nem volt még annyi nő a politikában és a vezető posztokon, mint manapság. Hogyan látja a nők helyzetét a Fehér Házban?

Az Egyesült Államokban a nők esetében valószínűleg minden idők legerősebb politikai jelenlétéről beszélhetünk. Ez többek között annak köszönhető, hogy általánosságban a munkaerőpiacon is növekszik a nők száma. Ahhoz, hogy a jelenséget megértsük, a fogyasztói réteget kell megvizsgálnunk. A háztartásokban egyre több esetben a nő a döntéshozó, és ez lassan kisugárzik a politikai életre is. A nagyvállalatok, különösen az autógyártók és a légitársaságok, már jó ideje felfedezték, hogy a vásárlásról általában a gyengébbik nem hozza meg a végső döntést, és elkezdték ehhez alakítani a hirdetési és kommunikációs stratégiájukat. Izgalmas időket élünk, amikor hosszú évek után először kerülnek a politikai porondra kiváló nők jelentős eredményekkel, és készen állnak arra, hogy a hazájukat szolgálják.

Az üzleti szférával összehasonlítva vannak-e olyan plusztulajdonságok, amelyekkel egy Fehér Házban dolgozónak mindenképpen rendelkeznie kell?

Egy vezető számára az üzleti szektorban leginkább a vállalati részvények értékének növelése és egy jól működő dolgozói csoport kialakítása a fontos az anyagi megtérülés és a részvényesek kifizetésének érdekében. Ha valaki ebből a környezetből a kormányzati szektorba vált, az teljesen más motivációt kíván. Egy magasabb elhivatottságot, ami már sokkal inkább a szolgálatról szól, és abból az örömből adódik, ha valaki az adófizetők pénzével jól gazdálkodik. Mindezek mellett persze látni kell azt a harmadik dimenziót, ami a vállalati szférából nézve nem mindig kerül előtérbe, ez pedig a mindenkori politikai színtér, amelyhez alkalmazkodni kell. Lehet bármilyen logikus egy gondolatmenet, vállalati közegből a Fehér Házba kerülve szembesülni kell a másik oldal ellentétes véleményével, ami sokszor frusztráló lehet.

Joie Gregor a globális vállalatokat ajánlja karrierépítéshez (fotó: Gáti András)

Joie Gregor a globális vállalatokat ajánlja karrierépítéshez (fotó: Gáti András)


Az Egyesült Államok új elnöke nyilván a saját csapatával vonul majd be Washingtonba. Elnökváltáskor milyen szintekig cserélődik le a fehér házi klientúra?

Az új elnök beiktatásával gyakorlatilag a Fehér Ház teljes személyzete lecserélődik, kivéve azt a néhány karrierdiplomatát, akiknek fix pozíciójuk van. A Bush-adminisztrációban jelenleg körülbelül 7000 politikai kinevezett dolgozik, többségük januártól távozásra kényszerül. A nemzeti és nemzetközi biztonságpolitikai környezet miatt azonban bizonyos kormányzati embereknek, elsősorban a védelmi szektorból, stabil helyet biztosítottak. Ennek köszönhetően a fehér házi változásokat követően is lesznek olyanok, akik a nemzetbiztonság intézményi hátterét biztosítják.

Elméletileg lenne egy kelet-közép-európai aspiránsnak bármi esélye arra, hogy felvegyék a Fehér Házba?

Aki ilyenre vállalkozik, annak életre szóló döntést kell hoznia, ami azzal kezdődik, hogy emigrálni kell az Egyesült Államokba, mivel a Fehér Házban csak amerikai állampolgárok dolgozhatnak. De minden az egyéni elképzeléseken, az ideológiai és filozófiai beállítottságon múlik, semmi sem lehetetlen. Ha megnézzük a jelenlegi adminisztrációt, a világ számos országából találunk bevándorlókat.

Mit javasol azoknak a feltörekvő magyar üzletembereknek, akik felső vezetői állásra pályáznak, és továbbfejlődési lehetőséget keresnek?

Válasszanak bölcsen, próbáljanak a vállalati világba bejutni, méghozzá olyan elismert cégekhez, amelyekről köztudott, hogy jól bánnak az alkalmazottaikkal, és hosszú távú fejlődési lehetőséget biztosítanak számukra. Nem minden vállalat teszi ezt, bár a legtöbb amerikai cég igen. Szerencsém volt, mert a karrieremet az IBM-nél kezdhettem, ahol hamarosan kiválasztottak, hogy további menedzsment- és humánerőforrás-tanulmányokat folytathassak. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy keressen olyan vállalatot, ahol nem sajnálják a pénzt az ott dolgozók továbbképzésére, és hajlandóak invesztálni az alkalmazottakba. Fontos, hogy mindig gondolkodjunk stratégiában, és legyen karriertervünk!

Konkrétan mely cégeket ajánlaná?

Pepsi Co.; American Express, Hewlet Packard, Coca-Cola, Johnson&Johnson, Procter&Gamble, Colgate Palmolive. Ezek a globális cégek tisztelik a különböző etnikumhoz tartozó embereket, és támogatják az egyéni képességek kibontakoztatását.

Ön a HR-szakma csúcsán multinacionális vállalatok vezetőinek kiválasztását segíti. Miben látja saját sikerének titkát?

Gyerekként nagyon kíváncsi természetű voltam, a szüleim támogatták a továbbtanulásomat, így egyetemre kerültem, ahol antropológia szakon végeztem. Mindig is érdekelt, hogy mire lehet a megszerzett tudást használni, az IBM-nél pedig olyan mentor mellé kerültem, aki személyes ügyének tekintette a karrierem fejlődését. Nagyon sokat követelt, pontos, precíz, tökéletes munkát, ugyanakkor mindenben támogatott.

Négyszázezer IBM-alkalmazott közül én voltam az első nő, akit beválogattak abba a csoportba, amely számára a cég továbbtanulást biztosított üzleti területen. Ezt követően 8-9 alkalommal is váltottam, és az IBM egyesült államokbeli különböző székhelyein dolgoztam. Ez nemcsak nyitottá tett a különböző kultúrák iránt, de alkalmazkodásra tanított, és megtanultam értékelni a legkisebb barátságokat is. Az IBM-ben szerzett tapasztalatok után önálló fejvadászként nemcsak Észak-Amerikában, de a világ számos táján bíztak meg multinacionális cégek vezetőinek és vezetőségi tagjainak kiválasztásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik