Nagyvilág

Fehéroroszország nem akar vasfüggönyt

ljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök csütörtökön arról biztosított mindenkit, hogy országa nem akar "vasfüggönyt", amely elválasztaná Európa többi részétől, és azt kívánta, hogy Nyugat ismerje el a szeptember 28-i parlamenti választásokat.

“Fehéroroszország nem akar a Nyugattal vasfüggönyön keresztül kommunikálni” – mondta a fehérorosz elnök a Financial Times és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilapoknak adott interjúban, amelyből a fehérorosz elnöki hivatal tett közzé részleteket.

“Fehéroroszország mindig igyekezett jó kapcsolatokat fenntartani Európával” – mondta Lukasenka, akit Nyugaton az ellenzék elnyomása miatt gyakran neveznek Európa utolsó diktátorának.

Az európai uniós külügyminiszterek hétfőn kijelentették, hogy hajlandóak felülvizsgálni a Fehéroroszország elleni szankciókat, ha a szeptember 28-i választás során tiszteletben tartják a demokratikus értékeket.

“Azt akarjuk, hogy megértsék és elismerjék a fehéroroszországi választásokat” – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka.

A nyugati országok az elmúlt években egyetlen fehéroroszági választást sem ismertek el, miután úgy ítélték meg, hogy azok nem feleltek meg a demokratikus voksolás kritériumainak.
“Miután azt mondják, hogy ezek a választások fontosak az Önök számára, megnyitottuk Önök előtt az országot: jöjjenek, nézzenek körül, figyeljék meg, hogy a választási kampány és a szavazás megfelel-e törvényeinknek” – mondta a fehérorosz elnök.

A volt szovjetköztársaságot 1994 óta vaskézzel irányító Lukasenka, aki továbbra is Moszkva hű szövetségese, hangoztatta, hogy mindig is többirányú külpolitikát folytatott: Nyugat és Kelet felé egyaránt.

“Nem lehet másképp. Ezt a politikát diktálja országunk földrajzi helyzete. Nemcsak Európa elszakíthatatlan része vagyunk, de ráadásul földrajzi központjában helyezkedünk el” – tette hozzá Lukasenka.

A fehérorosz elnök ismételten hangoztatta, hogy liberalizálni kívánja országa erősen kollektivizált és Oroszországtól erősen függő gazdaságát, amely sürgős beruházásokra és korszerűsítésre szorul. “A gazdaság a többirányú nyitás politikájára kényszeríti Fehéroroszországot” – szögezte le Lukasenka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik