Nagyvilág

Harmadszor is szétesett a narancsos koalíció Ukrajnában

Már az előrehozott választásokra készülnek a pártok azt követően, hogy kedden hivatalosan is felbomlott a Viktor Juscsenko és Julija Tyimosenko által alkotott kormánykoalíció. A belpolitikai helyzet stabilizálására az egyetlen esély az lenne, ha az elnöki és a parlamenti hatalom egy kézben összpontosulna.

Az ukrán belpolitikai bizonytalanság legkorábban az elnökválasztás után csökkenhet, a parlamenti választásokat követően ugyanis nagy valószínűséggel a korábbi választásokhoz hasonlóan patthelyzet alakul ki. Ez azt jelenti, hogy a szoros eredmény miatt ismét egy-két képviselőn múlhat a kormányalakítási képesség – nyilatkozta lapunknak Deák András György, a Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa.

A jelenlegi koalíció valójában sohasem működött, nem volt hatékony, a pártok valójában már egy ideje az előrehozott választásokra készülnek – mutat rá a szakértő. Ez a harmadik narancsos kombináció, amely felbomlik, többek között annak is köszönhető, hogy Ukrajnában az egyetlen valóban nyugatbarát erő Juscsenko, és az őt támogató Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem (NU-NSZ) pártja.

Se költségvetés, se gázszerződés

A belpolitikai válságba a gazdasági problémák is belejátszanak. Ha a jelenlegi kormányfő hatalomban marad, előbb-utóbb drasztikus gázáremelésre kényszerült volna, ezt a lépést pedig Tyimosenko mindenképpen szerette volna elkerülni. Az ország stabilizálására az egyetlen esély az lenne, ha az elnöki és a parlamenti hatalom egy kézben összpontosulna – véli Deák András, hozzátéve, hogy ami Ukrajnában történik, az egy autoriter rezsim összeomlása utáni tipikus helyzet.

A koalíció felbomlásának hivatalos bejelentése után az ukrán parlament elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy nagy felelősség terheli a képviselőket egy életképes koalíció létrehozásában, hiszen Ukrajnának egyelőre nincs “se költségvetése, se gázszerződése” (Oroszországgal) a jövő évre.

A Viktor Juscsenko elnököt támogató Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem (NU-NSZ) és a Julija Tyimosenko kormányfő vezette pártszövetség (BJuT) alkotta kormánykoalíció szeptember elején bomlott fel az elnök szövetségeseinek kivonulásával.

Harminc nap a megállapodásra

A kormánykoalíció helyreállítására az elnök által megszabott tíznapos határidő a hét végén járt le. A koalíció hivatalos felbomlása után a pártoknak most további harminc nap áll a rendelkezésükre újabb kormánykoalíció felállítására. Ennek hiányában az elnök feloszlathatja a parlamentet és új választásokat írhat ki.

Az elnök, Juscsenko pártja arra reagálva döntött a koalícióból való kivonulásról, hogy a törvényhozás szeptember 2-án Tyimosenko pártja és a Moszkva-barát (ellenzéki) Régiók Pártja szavazataival jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely egyszerűbbé teszi az államfő hivatalból való elmozdítását, és a kormány javára megkurtítja a hatalmát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik