Nagyvilág

Aki antiszemita, az keresztényellenes is

Az egyház az antiszemitizmus minden formája ellen szót emel, annak semmilyen teológiai igazolása nem fogadható el" - hangsúlyozta XVI. Benedek pápa.

A katolikus egyházfő Párizsban találkozott a franciaországi zsidó közösség képviselőivel. A pápa Henri de Lubac teológust idézte, aki szerinte megértette, hogy „aki antiszemita, az keresztényellenes is”. „Szeretném legmélyebb tiszteletemet nyilvánítani azok előtt, akik igazságtalanul haltak meg, és azok előtt, akik mindent megtettek azért, hogy az áldozatok nevei emlékezetünkbe vésődjenek” – tette hozzá XVI. Benedek.

France Joseph Sitruk volt francia főrabbi a pápával való találkozóját követően az „egyház és a judaizmus történelmi közeledéséről” beszélt. Véleménye szerint XVI. Benedek alázatos, nagyon egyszerű ember, aki barátjaként fogadta a zsidóság képviselőit. „Őszintén elbűvölt” – mondta a főrabbi.

A lourdes-i Mária-jelenések 150. évfordulója alkalmából Franciaországba érkezett pápa négynapos látogatásának első napján Párizsban, a Szent Bernát-rend központjában a francia kulturális élet hétszáz személyisége és a muzulmán közösség képviselői előtt teológiai értekezést tartott a hitnek a modern társadalmakban betöltött szerepéről, valamint a hit és az értelem kapcsolatáról.

Beszédében a katolikus egyházfő a „tisztán pozitivista kultúra” ellen szólalt fel, amely szerinte „az értelem kapitulálását” jelentené. „Az európai kultúrát az istenkeresés alapozta meg és az, hogy az emberek készek voltak Istent meghallgatni, ez marad ma is minden valódi kultúra alapja” – hangsúlyozta a pápa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik