Nagyvilág

Macedón elismerésre vár Koszovó

Koszovó legfőbb vezetői feltétel nélküli elismerést követeltek hétfőn Macedóniától, elutasítva azt, hogy bármilyen gesztust tegyenek a Görögországgal országuk nevéért küzdő szkopjei vezetőknek.

Fatmir Sejdiu, a magát önállónak tartó volt szerb tartomány elnöke, és Hasim Thaci miniszterelnök is úgy nyilatkozott, hogy Pristina hallani sem akar semmilyen kikötésről Koszovó függetlenségének elismerése fejében.

A szkopjei vezetők azt szeretnék, hogy Koszovó önállóságának elismeréséért cserébe a volt szerb tartomány irányítói ismerjék el országukat Macedónia néven.

Nekik ez a Görögországgal évtizedek óta folytatott névvita miatt fontos. Athén 1991, Jugoszlávia felbomlása óta akadályozza Macedónia ilyen néven való nemzetközi elismerését, azzal érvelve, hogy ez a név nemzeti örökségének a része, mivel egyik északi tartományának, Nagy Sándor szülőhelyének az elnevezése. Macedóniát 1993-ban vette fel tagjai közé az ENSZ, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság (FYROM) néven.

A két állam azóta a világszervezet felügyelete mellett alkudozik, de a közvetítési kísérletek eddig rendre kudarcot vallottak. Matthew Nimitz, az ENSZ által megbízott amerikai közvetítő ezen a héten Athénban és Szkopjéban újabb erőfeszítést tesz arra, hogy közelítse egymáshoz a két fél álláspontját.

A vitának komoly tétje van: az EU döntéshozói határozottan kijelentették, hogy Macedónia mindaddig nem kerülhet közelebb az unióhoz, amíg megállapodásra nem jut a már EU-tag, tehát “birtokon belül” lévő Görögországgal. Athén helyzete könnyű, mivel az EU-ban egy bővítést szolgáló döntés csak valamennyi tagállam – köztük Görögország – egyetértésével hozható meg.

Richard Holbrooke, a Koszovó függetlenségét erősen pártfogoló Egyesült Államok volt külügyminiszter-helyettese, akinek máig nagy a befolyása Washingtonban, hétfőn Pristinából határozottan felszólította Macedóniát, hogy ismerje el a volt szerb tartomány függetlenségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik