Nagyvilág

A bolgárok a költségvetési többletük elköltésén gondolkodnak

A bolgár kormányzat az idei költségvetés többletéből, amely hét hónap után a GDP 6,5 százalékát, 4,2 milliárd levát ért el, 210 milliót olyan szociális kiadásokra szán, mint a nyugdíjasok ingyenes nyaraltatása, vagy a kis jövedelmű háztartások energiaszámláinak részbeni fedezése.

Szergej Sztanisev kormányfő kedden azt is elmondta, hogy az éves többletet 6 milliárd leva körül várják, a hét végén vitatják meg, hogy milyen további kiadásokra kerüljön majd sor. A többletet elsősorban a jobb adóbeszedés, illetve az elhalasztott állami kiadások javára írják.

Olyan szociális támogatásokat is tervbe vettek, miszerint minden eddiginél nagyobb karácsonyi jutalmakat osztanak ki a dolgozóknak, továbbá 100 levás “inflációs kiegészítést” folyósítanak a legszegényebbeknek, és a diákoknak is adnak megnövelt egyszeri beiskolázási támogatást.

Energiaköltség-kompenzációt eddig is kaptak a kis jövedelmű háztartások a tél folyamán, de ez eddig 180 leva volt, a soron következő összege 282 leva lesz, és összesen 360 ezer háztartás lesz ennek kedvezményezettje.

Az inflációs kiegészítést 483 ezer nyugdíjas élvezheti majd. Az éves drágulás a legfontosabb mintegy félszáz árucikkre 17 százalékot ért el az országban. A jelentések emlékeztetnek, hogy mindeközben a nyugdíjátlag 80 euró körül, azaz valamivel 110 leva felett van. Ingyenes üdültetésben 3-5 ezer nyugdíjast részesítenének, a legszegényebbek közül. A 2009-es költségvetésben már többek számára biztosítanának keretet ilyen szolgáltatáshoz.

Egy közvélemény-kutatás szerint Bulgária lakosságának 70 százaléka elégedetlen a kormánnyal. Bulgária
balközép kormánya július végén bizalmatlansági indítványt élt túl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik