Nagyvilág

Ukrajna túszul esett

David Miliband brit külügyminiszter szerdán Ukrajnába utazik, hogy az „orosz agresszió ellen a lehető legszélesebb koalíciót építse ki”. Viktor Juscsenko ukrán elnök szerint országa túszul esett abban a harcban, amelyet Oroszország a volt szovjet blokk államai ellen folytat.

A brit külügyminiszter azt követően döntött ukrajnai látogatásáról, hogy előző
nap Oroszország bejelentette, hogy elismeri Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét – írja a BBC.
A bejelentést követően a brit külügyminiszter kijelentette, hogy a függetlenség
elismerése elfogadhatatlan és jogtalan.

A brit külügyminiszter szerint azzal, hogy az oroszok elismerték a szakadár
tartományok függetlenségét, tovább szítottak egy már egyébként is lángoló
konfliktust. A döntés nincs tekintettel a több százezer grúz állampolgárra, és
azokra, akik a két szakadár tartományból kénytelenek voltak otthonukat elhagyva
elmenekülni – jelentette ki Miliband.

Teljes mértékben támogatjuk Grúzia függetlenségét és területi integritását,
amelyet nem lehet egy Moszkva általi dekrétummal semmissé tenni – mondta a brit
külügyminiszter. Viktor Juscsenko ukrán elnök szerint országa túsz az Oroszország és a volt
szovjet blokk államai között dúló „háborúban”. Az ukrán elnök szerint a Grúzia
és Oroszország közötti rövid háború rávilágított arra, hogy az ENSZ és más
nemzetközi szervezetek tevékenysége igen gyenge.

Oroszország lépését a világ más államai is kritizálták. Az Európai Unió soros
elnöki tisztét betöltő Franciaország szerint a konfliktust politikailag kellett
volna megoldani. A NATO szerint a felelőtlen döntés „direkt támadás az ENSZ
határozatai ellen”, és csak tovább növeli a régióbeli feszültséget.

Az amerikai elnök felszólította Oroszországot, hogy nemzetközi
elkötelezettségeinek megfelelően viselkedjen, Medvegyev ugyanakkor
kijelentette, hogy a humanitárius katasztrófa elkerülése volt a célja annak,
hogy végül Abházia és Dél-Oszétia elismerése mellett döntöttek.

Az orosz elnök egyúttal Moldáviát is figyelmeztette, hogy ne kövesse el Grúzia hibáját, és ne próbáljon erőszakot alkalmazni, hogy visszaszerezze a Transz-Nyeszter vidéki területet, ahol az oroszok jelentős katonai erővel vannak jelen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik