Nagyvilág

Thaiföldi tüntetők a tévét ostromolják

Pisztolyokkal, parittyákkal, golfütőkkel és késekkel felfegyverkezett tüntetők foglalták el hétfőn az NBT thaiföldi televíziós állomás bangkoki székházát, békés tüntetés kezdődött a kormányzati épületeknél, s egyes hírek szerint a tiltakozók behatoltak a költségvetési hivatalba, illetve a pénzügyminisztériumot is ostromolják.

A tévészékház bevétele miatt megszakadt a műsorsugárzás. A Népi Szövetség a Demokráciáért nevű ellenzéki párt vezette tüntetők azt állítják, hogy továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a tévé épületét. Más hírek szerint a rendőrség a tüntetők zömét – mintegy ötven embert – előállította.

Helyszíni beszámolók szerint a tévészékház elfoglalása után a tüntetők a kormányzati negyed felé indultak, és békés tüntetés kezdődött négy minisztérium, illetve a kormánynak helyt adó épület előtt. A tiltakozók elállják a munkába érkező kormányzati alkalmazottak útját. Egyes hírügynökségi beszámolók szerint a tüntetők behatoltak a költségvetési hivatalba, és már pénzügyminisztériumot ostromolják.

A tiltakozók lezárták a fővárostól délre, északra és északkeletre vezető főútvonalakat. A rendőrség szerint a nagyszabású tiltakozó megmozduláson mintegy 35 ezren vesznek részt. A megmozdulás célja a hét hónapja hivatalban lévő kormány megbuktatása. Olyan hírek láttak napvilágot, hogy a két évvel ezelőttihez hasonló, újabb katonai államcsíny készül, de magas rangú katonai vezetők biztosították a közvéleményt arról, hogy a demokratikusan megválasztott kormányt nem akarják megfosztani hatalmától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik