Nagyvilág

Nem volt veszélyben Obama

Nem fenyegette valódi veszély Barack Obama életét - jelentette ki Troy Eid amerikai ügyész kedden a várható demokrata elnökjelölt ellen állítólag tervezett gyilkossági merénylettel kapcsolatban.

Kathy Wright, a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) szóvivője megerősítette, hogy az FBI vizsgálatot folytat annak a férfinak az ügyében, aki állítólag meg akarta ölni az illinoisi szenátort.

Más szövetségi, illetve helyi nyomozó szervek nem kommentálták az ügyet. A The Washington Post beszámolója szerint egyelőre nem történt vádemelés, a fenyegetés komolyságát vizsgálják. Obama kampánystábja sem fűzött megjegyzést az esethez.

“Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy nincs valódi veszély a jelöltre, a Demokrata Nemzeti Konvencióra vagy Colorado lakosságára nézve” – szögezte le nyilatkozatában Troy Eid ügyész.

A denveri CBS4 televízió hétfő esti beszámolója szerint merényletet terveztek Obama meggyilkolására. A híradás szerint legalább négy embert őrizetbe vettek a merénylettel kapcsolatban, amelyet állítólag csütörtök este hajtottak volna végre, amikor Obama az elnökjelöltség elfogadásakor beszédet mond. Az egyik gyanúsított azt mondta a hatóságoknak, hogy egy magaslati pontról, 685 méter távolságból akarták lelőni a szenátort. Az egyik letartóztatott férfi feltételezhetően kapcsolatban állt a fehérek felsőbbrendűségét hirdető szervezetekkel.

Barack Obama az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke lenne, ha megnyerné a novemberi választást. A kiemelten fontos személyek biztonságára ügyelő titkosszolgálat az Obama biztonsága kapcsán felmerült aggodalmak miatt már a szenátor 2007-es kampányának eleje óta vigyáz a politikusra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik