Kifejtette: kitartóan győzködték Grúziát az utolsó pillanatig, hogy ne tegye meg ezt a lépést (ne támadja meg Chinvalit), s ez önmagában is bizonyítja, hogy az Egyesült Államok nem akarta, hogy mindez megtörténjen. Amerika Oroszországgal együtt számos nemzetközi erőfeszítésben vett részt e befagyasztott konfliktusok megoldására, s nem akart áttérni az erőszak alkalmazására.
„Azért véljük úgy, hogy Oroszország túl messzire ment, mert láttuk a civil infrastruktúrában okozott károkat, hallottuk orosz politikusok felhívásait a demokratikusan megválasztott grúz vezetés eltávolítására, s hogy egyesek kétségbe vonják Grúzia területi épségét is” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy a Dél-Oszétia és az orosz békefenntartók elleni grúz támadásra mi lett volna a megfelelő orosz válasz, a nagykövet kitérően annyit válaszolt, hogy Moszkvának most be kell tartania az orosz és a francia elnök által kidolgozott rendezési tervben foglaltakat, s amint a katonák visszatértek a konfliktus előtti állomáshelyeikre, a térségben megkezdhetik a munkát a nemzetközi megfigyelők és a nemzetközi békefenntartók, megkezdődhetnek a tárgyalások a konfliktus rendezéséről.
A szakadár Abházia és Dél-Oszétia státusának kérdéséről szólva Beyrle kijelentette: legelőször el kell ismerni Grúzia területi épségét nemzetközileg elismert határai között, de egyben a népek önrendelkezési jogát is.
A Koszovóval fennálló párhuzamra vonatkozó kérdésre a nagykövet kijelentette: Koszovó különleges eset, amely nem szolgálhat precedensként. Ott a sok évi erőfeszítés nem vezetett eredményre, Dél-Oszétiában pedig csak most ért véget az erőszak, még dúlnak az indulatok, és a Dél-Oszétiában történteket nem lehet a koszovói népirtásokhoz hasonlítani, de minden oldalon mindent ki kell vizsgálni.
Arról Beyrle szerint még korai beszélni, hogy a történtek hatással lesznek-e a NATO tanácsának decemberi ülésére, ahol napirendre kerül Grúzia felvételi kérelme és a tagsági akciótervbe való bevonása.
