Nagyvilág

Az USA intette Grúziát

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter júliusi tbiliszi látogatása során azt javasolta Miheil Szaakasvili grúz elnöknek, hogy kerülje el a konfliktust Moszkvával - írja szerdai számában a The New York Times.

Az amerikai lap egy név nélkül nyilatkozó, magas rangú amerikai illetékest idéz, aki Rice kíséretében volt. A külügyminiszter egy július 9-i magánvacsorán figyelmeztette a grúz államfőt. „Azt mondta neki igen világosan, hogy meg kell ígérnie: nem nyúl az erő eszközéhez”. A nyilvánosság előtt azonban az amerikai diplomácia vezetője Moszkvát vádolta az állandó grúziai zűrzavar szításával. „Oroszországnak hozzá kell járulnia a probléma megoldásához, és tartózkodnia kell annak szításától” – jelentette ki Rice július 10-én.

Moszkva és Washington nem ért egyet Grúzia NATO-csatlakozása ügyében, valamint a (Moszkva által támogatott) szakadár grúziai tartományok, Abházia és Dél-Oszétia státusát illetően. Magas rangú amerikai vezetők már többször kérték a grúzokat, hogy ne hagyják elmérgesedni a konfliktust, mígnem Tbiliszi múlt csütörtök éjjel hadműveletet indított a Dél-Oszétia fölötti ellenőrzés visszaszerzéséért – írja a The New York Times.

Az Egyesült Államok térségbeli küldötte, Daniel Fried helyettes külügyi államtitkár csütörtökön telefonhívást kapott a grúz külügyminisztertől, miszerint országát támadás érte. „Azt mondtuk neki, tartsák fenn egyoldalúan a tűzszünetet. Azt mondtuk: tanúsítsatok intelligenciát, ne támadjatok, ne dőljetek be az oroszok provokációjának”- idézi Friedet a lap.

Szaakasvili nem tájékoztatta Washingtont a grúz offenzíváról – mondták magas rangú amerikai illetékesek a The New York Timesnak. „A grúzok úgy gondolták, jobb utólag bocsánatot kérni, mint előre engedélyt – fogalmazott egyikük. – Ők hozták a döntést. Tudták, hogy mi nemet mondanánk”. Condoleezza Rice helyi idő szerint csütörtök este interjút adott az ABC amerikai televíziónak, s abban megállapította: Grúzia megszállása nagy kárt okoz Oroszország abbéli igyekezetének, hogy a nemzetközi közösség részévé váljon. A következményekről később még el kell gondolkodni – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik