Nagyvilág

Kína csendre inti Busht

Senki sem avatkozhat be más országok belügyeibe - válaszolta Kína csütörtökön George Bush Bangkokban aznap elmondott beszédére, amelyben az amerikai elnök bírálta a kínai hatóságok elnyomó politikáját.

Csin Kang (Qin Gang) kínai külügyi szóvivő megjegyezte, hogy Kína és az Egyesült Államok eltérő nézeteket vall az emberi jogokról és vallási kérdésekről, de – mint mondta – Peking határozottan ellenez “minden szót vagy tettet”, amely ezek ürügyén beavatkozik más országok belügyeibe.

Bush a thaiföldi fővárosban azt hangsúlyozta egyebek közt, hogy Washington erősen rosszallja politikai és vallási aktivisták fogva tartását Kínában. A kemény hangú beszéd szövegét már előző nap közzétette a Fehér Ház, s a hírügynökségek közölték azt.

“A kínai nép vallásszabadságot élvez a (kínai) törvényeknek megfelelően – folytatta a szóvivő. – Ez nyilvánvaló tény, amit mindenki megállapíthat.”

“Ami az Egyesült Államok és Kína nézeteltéréseit illeti olyan kérdésekben, mint az emberi jogok és a vallás, mi mindig a kölcsönös tiszteleten és egyenlőségen alapuló párbeszéd hívei voltunk, hogy ezzel növeljük a kölcsönös megértést, és csökkentsük a nézetkülönbségeket. A jó kétoldalú kapcsolatok mindkét ország és nép érdekében állnak” – mondta Csin Kang.

Az amerikai elnök még csütörtökön Pekingbe érkezik, ahol másnap részt vesz az olimpia megnyitóján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik