Nagyvilág

Hamarosan elfoghatják Mladicot is

Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök elfogása után Belgrád most fokozott erővel nyomoz Ratko Mladic tábornok, a boszniai szerb haderő egykori parancsnoka után.

A hatóságok még a hónap vége előtt át akarják adni a körözött feltételezett
háborús bűnöst a hágai ENSZ-törvényszéknek – írta csütörtöki számában a Blic
című belgrádi napilap. A nyomozócsoport tagjait ezért felszólították, hogy
egyelőre halasszák el nyári szabadságukat.

Belgrád abból indul ki, hogy a nyári időszak tökéletesen alkalmas a “hágai
történet” lezárására. Nem ülésezik a parlament, emiatt kisebb az esélye a
radikálisok politikai mesterkedéseinek, de utcai tüntetéseknek és
rendbontásoknak is – jelentette az újság a kormányhoz közel álló forrásokra
hivatkozva. Ráadásul a közvélemény, amelyet Karadzic elfogása még sokkolt, már
felkészült egy esetleges újabb letartóztatásra. Mladicon kívül Goran Hadzic, az
egykori horvátországi szakadár szerb terület, Krajina volt elnöke van még
szökésben a szerb háborús bűnösök közül.

A Blic a Mladic tábornok kézre kerítésére tett fokozott erőfeszítésekben látja
az okát annak is, hogy szeptember elejére halasztották a hágai törvényszék
főügyészének júliusra tervezett látogatását. Serge Brammertz főügyésznek
szeptember közepén kell az Európai Uniót (EU) tájékoztatnia Belgrád
együttműködéséről a törvényszékkel. Arra számítanak, hogy pozitív értékelése
lehetővé teszi a kereskedelmi könnyítésekről szóló átmeneti megállapodás életbe
léptetését, amelyet áprilisban a stabilizációs és társulási egyezménnyel egy
időben írt alá Szerbia és az EU.

A polgári és a katonai titkosszolgálat pontosan tudja, hol
bujkál Mladic – nyilatkozott Ninoslav Krstic volt tábornok a Press című újság
csütörtöki számában. “Azt hiszem, hamarosan letartóztatják” – tette
hozzá. Megítélése szerint az előző napi felhívással, amelyben két szerb
politikus megadásra szólította fel Mladicot, valószínűleg már a tábornok elfogására
akarták felkészíteni a közvéleményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik