Nagyvilág

Demokraták dicsérik McCaint

A várható republikánus elnökjelölt, John McCain dicséretét zengi a republikánus kampánystáb egy új klipjében az amerikai Demokrata Párt több neves személyisége, köztük Hillary Clinton, aki pályázott a párt elnökjelöltségére, és vesztett Barack Obamával szemben.

A republikánus kampánystáb csütörtökön tette fel az internetre ezt a kampányanyagot. A mintegy egyperces klip a republikánus jelöltet dicsérő (szövegösszefüggésből kiragadott) megjegyzések egész sorozatát veszi elő, s ezek mind demokrata párti tisztségviselőktől származnak, köztük magától Barack Obamától, McCain várható elnökválasztási vetélytársától, valamint Howard Deantől, a Demokrata Párt elnökétől.

“Tudom, hogy McCain szenátor egy egész élet tapasztalatát vinné magával a Fehér Házba” – mondja Hillary Clinton ebben a klipben. A McCain-csapat által felhasznált Clinton-kijelentés 2008 márciusában hangzott el, amikor még javában dühöngött a harc közte és Obama között a demokrata párti elnökjelöltségért.
“John McCain személyes jó barátom. Megtiszteltetésnek venném azt is, ha vele, azt is, ha ellene kampányolhatnék” – hallható a klipben Joseph Biden, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, aki a klip szerint lehetséges jelölt Obama alelnökének posztjára.

“Nagyon tisztelem (McCaint), bátor hazafi, olyan amerikai, aki megküzd azért, amiben hisz” – mondja John Kerry volt demokrata párti elnökjelölt.
Biden szóban forgó kijelentése 2005-ben, Kerryé 2004-ben hangzott el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik