Nagyvilág

Olmert-Abbász találkozó lesz

Ehud Olmert izraeli kormányfő szerdán találkozik Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, első ízben azóta, hogy Olmert bejelentette: szeptember közepén lemond tisztségéről - közölte kedden Száeb Erekát, az izraeli-palesztin tárgyalások egyik fő palesztin résztvevője.

Mint mondta, a tárgyaláson szó lesz a palesztin területek végleges státusával kapcsolatos kérdésekről, valamint az izraeli hadsereg által Ciszjordániában emelt úttorlaszokról, a térség zárlatáról és az Izrael által fogva tartott palesztinok sorsáról is.

A két politikus nagyjából havonta kétszer ült össze a tavaly novemberi, George Bush amerikai elnök által összehívott annapolisi értekezlet óta.

Az Egyesült Államok, Olmert és a palesztinok is kinyilvánították, hogy megpróbálnak még az év vége előtt tető alá hozni egy békemegállapodást, ám izraeli megfigyelők szerint a korrupcióval vádolt Olmert közelgő lemondása bizonyára nehezíteni fogja az egyezkedést. Abbász mindenesetre azt mondta a múlt héten, hogy kész együttműködni “minden (izraeli) miniszterelnökkel”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik