Nagyvilág

Spanyol bankra fáj Chávez foga

Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentette csütörtökön, hogy államosítani kíván egy spanyol tulajdonban lévő venezuelai pénzintézetet.

“Visszavesszük a Banco de Venezuelát, hogy a venezuelaiak szolgálatába állítsuk” – jelentette ki Chávez elnök tévébeszédében. Elmondása szerint azután döntött az államosítás mellett, hogy megtudta, a tulajdonos Santander Central Hispano spanyol bankcsoport kapcsolatba lépett egy helyi bankkal, hogy eladja neki a pénzintézetet. “Azt mondtam erre, nem, én majd megveszem tőletek – mennyibe kerül?” – idézte fel a történteket.

Elemzők szerint a bejelentés nem jelenti azt, hogy külföldi tulajdonban lévő bankok tömeges államosításával kellene számolni Venezuelában. Chávez azután fenyegetőzött a spanyol tulajdonban lévő venezuelai bankok államosításával, hogy tavaly novemberben I. János Károly spanyol király erélyesen csendre intette egy nyilvános fórumon.

Chávez hivatalba lépése óta államosították az ország legnagyobb távközlési, acél- és cementipari és elektromos vállalatait, a caracasi kormány emellett bejelentette igényét, hogy többségi részesedést szerezne nagy nyugati olajtársaságok helyi vállalkozásaiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik