Nagyvilág

Koszovó megkezdte saját útlevelei kiadását

Koszovó szerdán megkezdte saját útlevelei kiadását, öt és fél hónappal azután, hogy egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, Szerbiától való elszakadását.

Hashim Thaci miniszterelnök Pristinában ünnepélyes külsőségek között adta át az első ilyen úti okmányt egy koszovói nőnek. A politikus történelmi jelentőségű eseményként méltatta az önálló koszovói útlevelek megjelenését, amely szerinte a terület polgárainak (Szerbiától való) végleges elszakadását jelzi. “Koszovó polgárainak mától kezdve saját identitásuk van, a Koszovói Köztársaságé” – hangsúlyozta.

Az önálló koszovói útlevél sötétkék fedőlapján a “Koszovói Köztársaság” felirat olvasható három nyelven: albánul – a lakosság kilencven százalékának nyelvén -, valamint szerbül és angolul.

Elismerték

Koszovó idén február 17-én kiáltotta ki függetlenségét, amelyet eddig több mint negyven ország ismert el, köztük az Egyesült Államok és az európai uniós tagállamok többsége, ez utóbbiak sorában Magyarország is.

A pristinai kormányzat egyelőre nem tudja, hogy a Koszovó függetlenségét el nem ismerő országok elfogadják-e az új útlevelet.

ENSZ-útlevél

Szerbia 1999-ben, a jugoszláviai NATO-csapások után vesztette el déli tartománya felett az ellenőrzést, amikor a területet ideiglenes ENSZ-igazgatás alá helyezték. A kétmilliós koszovói lakosság nagy része azóta az ENSZ-misszió (UNMIK) által kiadott úti okmányokkal utazott.

A mintegy 120 ezres koszovói szerb kisebbség és a gyakorlatias megfontolásokat szem előtt tartó sok koszovói albán viszont máig megtartotta a minden országban elfogadott szerb útlevelet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik