Nagyvilág

Bush “a szabadság üzenetét” vinné Pekingbe

Az amerikai elnök azt ígérte az őt felkereső kínai disszidenseknek, hogy elviszi "a szabadság üzenetét" Pekingbe, amikor augusztusban elmegy az olimpiai játékokra.

“Bush elnök a fehér házi rezidenciáján találkozott öt kínai szabadságharcossal, és elmondta nekik, hogy nyugtalanítja őt az emberi jogok helyzete Kínában. Az elnök biztosította őket, hogy elviszi a szabadság üzenetét, amikor Pekingbe megy a játékokra, ugyanúgy, ahogy rendszeresen hangsúlyozza ezt a kérdést, amikor kínai vezetőkkel találkozik” – hangoztatta nyilatkozatában Dana Perino szóvivő.

Az elnök – nyilvánvalóan azzal a szándékkal is, hogy felkeltse a kínai kormány figyelmét – pekingi útja előtt fogadta Harry Wu, Wei Jingsheng, Rebiya Kadeer, Sasha Gong és Bob Fu Amerikában élő kínai másként gondolkodókat – közölte szóvivője, aki szerint vendégei “üdvözölték az elnök szilárd elkötelezettségét az emberi jogok és a vallásszabadság védelme mellett”.

Bush tiszteletét tette kedden nemzetbiztonsági főtanácsadója, Stephen Hadley és Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai külügyminiszter washingtoni megbeszélésén is. A találkozón “sok sikert kívánt az olimpiai játékokhoz”.

Az amerikai elnök a tervek szerint ott lesz a pekingi olimpiai játékok augusztus 8-i megnyitó ünnepségén és csak 11-én tér vissza Washingtonba. A megnyitóra szóló meghívást Bush az amerikai bojkottfelhívások és a márciusi tibeti zavargások kínai leverése kapcsán Pekinget ért vádak ellenére is elfogadta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik