Nagyvilág

A szíreknek még mindig kell a Golan-fennsík

Kedden Ankarában folytatódtak a negyedik fordulóhoz érkezett török közvetítéssel folyó izraeli-szíriai tárgyalások. A fő napirendi pont a Golán-fennsík.

A legfőbb napirendi pont az Izrael által 1967-ben megszállt, majd 1981-ben annektált Golán-fennsík sorsa. Damaszkusz az egész területet visszaköveteli, Izrael viszont azt akarja, hogy Szíria lazítsa kapcsolatait a zsidó állam fő ellenségeivel: Iránnal, a libanoni síita Hezbollahhal és a palesztin Hamásszal.

Török tisztviselők szerint a felek közvetlen tárgyalások megkezdéséről is tanácskoznak, melyek augusztusban kezdődnének. Július 12-én ugyanakkor Bassár el-Aszad szíriai elnök úgy nyilatkozott, hogy erre valószínűleg csak jövő januárban, az új amerikai elnök hivatalba lépése után kerül sor.

A keddi megbeszélésre izraeli részről Ehud Olmert két közeli tanácsadója, Joram Turbowicz és Salom Turjeman utazott a török fővárosba. Ők vezették egyébként a nyolc évvel ezelőtti tárgyalásokat is.

A közvetett megbeszélések májusban kezdődtek újra, nyolc év szünet után. Izrael egyelőre nem egyezett bele a közvetlen érintkezésbe, így a két küldöttség között török diplomaták ingáznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik