Nagyvilág

SMS figyelmeztetett a kínai buszrobbantásokra

SMS-üzenetben kaptak figyelmeztetést a délnyugat-kínai Jünnan (Yunnan) tartomány közigazgatási központjának, Kunming városának lakói arról, hogy ne vegyék igénybe azokat a buszokat, amelyek közül nem sokkal később két járművön is bomba robbant - közölte kedden a helyi média.

A korábbi, három detonációról szóló hírekkel ellentétben hétfő reggel összesen két robbanás történt a kunmingi városi buszokon. A robbantásokban ketten vesztették életüket, 14 utas pedig súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A South China Morning Post című angol nyelvű hongkongi napilap beszámolója szerint a város lakói a robbantások előtti estén, vasárnap kaptak egy furcsa SMS-üzenetet, amelyben az ismeretlen feladó abban reménykedett, hogy az üzenet olvasói másnap nem veszik majd igénybe az 54-es, 64-es és a 84-es városi buszokat.

A rendőrség eddigi vizsgálata szerint szándékos bűncselekmények történtek. Az ismeretlen tettesek ammónium-nitrát alapú robbanószerkezeteket használtak, amelyeket ragasztószalaggal rögzítettek a buszok ülései alá.
Li Vej (Li Wei) terrorelhárítási szakértő szerint a jünnani incidensek nem tekinthetők terrormerényleteknek, sokkal inkább arról lehet szó, hogy néhány helyi mezőgazdasági termelő ezzel a szélsőséges eszközzel próbált hangot adni elégedetlenségének.

Kínában időnként előfordulnak buszrobbantások, amelyeket elégedetlen mezőgazdasági termelők vagy elbocsátott munkások követnek el, így tiltakozva a szegénység, a környezetrombolás és a korrupció ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik