Nagyvilág

Az EU megfenyegette Bulgáriát

További európai uniós támogatások befagyasztásával, illetve a schengeni határőrizeti rendszerbe való belépés késleltetésével fenyegeti Bulgáriát az Európai Bizottság a július 23-án elfogadandó országjelentésében, hogy rákényszerítse Szófiát a korrupció elleni hatékonyabb fellépésre.

Erről nevük elhallgatását kérő diplomaták számoltak be pénteken. Az egyik nyilatkozó szerint a jelentésben Brüsszel kitart amellett, hogy a bolgár igazságügyi rendszernek számos gyengesége van, és hogy a hatóságokban nincs kellően erős szándék és képesség a korrupció elleni fellépésre. Így pedig az ország nem tudja kihasználni az uniós tagság előnyeit.

Az EU csalásellenes hivatala is hasonló kritikával illette a héten Szófiát. Az OLAF a bolgár hatóságoknak írt és a sajtó által ismertetett levelében leszögezi: vannak olyan befolyásos kormányzati tisztségviselők, akiknek nem érdekük, hogy büntetéseket szabjanak ki olyan korrupciós ügyekben, amelyekben a hatalom felső rétegei érintettek.

Az Európai Bizottság szerint ez a helyzet hatással lehet Bulgáriának a határellenőrzés nélkül európai övezetbe való belépésére. A schengeni övezet jelenleg 24 országból áll, és Bulgária azt reméli, hogy 2011-ben csatlakozhat hozzá. A korrupció bulgáriai mértéke ráadásul az ország euróövezeti csatlakozását is késleltetheti – fenyeget az EU végrehajtó szerve.

Az elfogadandó jelentés tartalmának ismeretében Meglena Plugcsieva bolgár kormányfő-helyettes így nyilatkozott Brüsszelben: “Nem osztom azt a véleményt, hogy Bulgáriát ilyen vagy olyan módon másodosztályú tagállam kategóriájába kellene sorolni.” Hozzátette, hogy hazája igenis haladást ért el a korrupció elleni harcban.

Szerdán uniós forrásokból azt vált ismertté, hogy az Európai Bizottság valószínűleg megvon Bulgáriától mintegy 500 millió euró támogatást.

Brüsszel a balkáni országot annak 2007. januári uniós csatlakozása óta szigorúan figyeli az igazságügyi rendszer reformja, az EU-támogatások felhasználása, az élelmiszer-biztonság és a légi biztonság területén. Az EU vezetése az első két területen nagyon csekély haladást érzékel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik