Nagyvilág

Schwarzenegger szívesen lenne miniszter

Arnold Schwarzenegger, Kalifornia állam republikánus kormányzója szívesen vállalna szakértői szerepet energiaügyi vagy környezetvédelmi téren akár Barack Obama kormányában is.

Az osztrák születésű, akcióhősből lett politikus január végén a valószínű republikánus jelöltet, John McCaint biztosította támogatásáról. Egy vasárnap esti interjúban azonban kifejtette, hogy teljes mértékben a közszolgálat mellett kötelezte el magát, és kész bármilyen módon az Egyesült Államok javát szolgálni, akár egy demokrata párti elnök kormányában is.

“Most is elfogadnám (Obama) felkérését, és elfogadnám, ha esetleg elnökké választása után keresne meg” – mondta a republikánus kormányzó. “Nem az a fontos, hogy ki az elnök, én ezt nem politikai kérdésként fogom fel, hanem azt tartom szem előtt, hogy az ország javát kell szolgálnom” – tette hozzá az ABC hírtelevízió által sugárzott beszélgetésben.

A kaliforniai kormányzó több alkalommal bírálta a Bush-kormányzat energiapolitikáját. Hétfőn rögtön elítélte az amerikai elnök bejelentését a tengeri olajfúrásokra vonatkozó elnöki moratórium feloldásáról, hangsúlyozva, hogy nem ez a megoldás a magas üzemanyagárak csökkentésére, és szorgalmazta a nyersolajtól független energiaellátásra való áttérést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik