Nagyvilág

Szerbia megadásra kéri háborús bűnöseit

Önkéntes megadásra kérte a Nemzetközi Törvényszék által körözött szerb háborús bűnösöket Ivica Dacic szerb belügyminiszter, nyilvánvalóvá téve azt is, hogy csak külső nyomásra, jobb meggyőződése ellenére hajlandó minimális mértékben együttműködni a hágai intézménnyel.

A Szerbiai Szocialista Párt elnöki tisztét is betöltő politikus az állam érdekével indokolta a B92 televízióban elhangzott kérését. Kijelentette: ha az illetők önként feladják magukat, s ügyük tárgyalásra kerül, akkor a szerb állam nem a törvényszék oldalán fog állni, hanem minden eszközzel annak bebizonyítására törekszik, hogy nem követtek el háborús bűnöket.

A Hága által Szerbiától követelt, háborús bűnökkel vádolt személyek közül Ratko Mladic volt boszniai szerb hadsereg-főparancsnok és Radovan Karadzic, a boszniai szerbek politikai vezetője a legismertebb.

Nem tartják igazságosnak Hágát

Dacic leszögezte, hogy ő személy szerint ellenzi bármely vádlott kiadását, ezért vetette fel az önkéntes megadás lehetőségét.

Szerinte a Nemzetközi Törvényszék bizonyos ítéletei – például Ramush Haradinaj koszovói albán gerillavezér és Naser Oric boszniai muzulmán katonai rendőrfőnök felmentése -, valamint több, hágai őrizetben lévő személy halála azt mutatja, hogy a törvényszék nem végzi igazságosan a tevékenységét, ugyanakkor Szerbia kénytelen együttműködni vele.

Nem együttműködés, kötelesség

Az együttműködés nem elsődleges cél, hanem az államra rótt nemzetközi kötelezettség, s kötelességem nekem is mint miniszternek – fogalmazott a szerb belügyminiszter. Hozzátette azonban, hogy minisztériumának nem a szökésben lévők felkutatása a feladata, hanem az, hogy ügyészségi felszólításra őrizetbe vegye őket.

„A rendőrségnek azt kell tennie, amire az ügyészség utasítja. Én személy szerint nem pártolom ezt, de nem helyezhetem magam a törvények fölé” – mondta Dacic, hozzátéve, hogy kész elrendelni a letartóztatását bárkinek, aki gyilkosságot követett el, „még ha az illető a szocialista párt vagy a Demokrata Párt funkcionáriusa is”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik