Nagyvilág

Egy nap alatt négy halálos késelés Londonban

Egyetlen nap alatt négy halálos áldozata volt a Londont elöntő késeléses bűncselekményhullámnak. A londoni polgármester pénteken tarthatatlannak nevezte a helyzetet.

A Scotland Yard pénteki összesítése szerint előző nap egy tizenéves, két húszas éveiben járó fiatal, valamint egy 40 év körüli férfi halt bele szúrt sebeibe Londonban.

Az áldozatok egyike, egy 19 éves fiú, akit az észak-londoni Edmonton kerületben, verekedés során több késszúrással öltek meg, a huszadik londoni tinédzser az idén, aki késeléses bűncselekményben vesztette életét. Tavaly egész évben 26 tizenévest késeltek halálra a brit fővárosban.

Boris Johnson, London nemrég megválasztott konzervatív polgármestere pénteken bejelentette: a városháza a jövő héten hivatalosan a kormányhoz fordul, kérve olyan sürgős intézkedések meghozatalát, amelyekkel hatékonyan meg lehet fékezni a késeléses erőszakhullámot. Johnson szerint a jelenség kezelését az erőszak bonyolult, alapvető társadalmi okainál kell kezdeni, de addig is biztosítani kell, hogy a rendőrség hatékonyan lépjen fel a kést és lőfegyvert viselőkkel szemben.

A Scotland Yard főparancsnok-helyettese, Sir Paul Stephenson már a múlt héten bejelentette, hogy a londoni rendőrség első számú feladatává teszi a késeléses bűncselekmények megfékezését, vagyis ennek fontosságát a terrorizmus elleni fellépés elé helyezi.

Boris Johnson polgármester már választási programjában meghirdette kézi fémérzékelők és biztonsági beléptető kapuk meghonosítását a londoni metró- és vasútállomásokon, elsősorban a kések kiszűrésére. A tinédzserek körében pusztító londoni késeléses bűncselekmények közül több is rendkívüli felzúdulást okozott az elmúlt hetekben.

Két hete a 16 éves Ben Kinsellát – a legrégebbi brit szappanopera-sorozat, a BBC tévében futó EastEnders egyik közkedvelt sztárjának öccsét – szurkálták halálra a nyílt utcán, miután állítólag összeszólalkozott egy szintén tizenévesekből álló társasággal. Néhány héttel korábban a készülő új Harry Potter-film egyik 18 éves szereplője halt meg egy londoni pub előtt, amikor egy késes elmeháborodott többször megszúrta.

A Scotland Yard eddig négy személyt vett őrizetbe egy nem tizenéveseket érintő, de a brit közvéleményt sokkoló minapi késeléses bűnüggyel kapcsolatban, amelynek két, 23 éves francia áldozata volt. A biokémikusnak készülő, posztgraduális képzésre Londonba érkezett fiatal kutatók megkötözött, összeszurkált és megégett holttestét egy felgyújtott délkelet-londoni házban találták meg. A két áldozaton összesen 243 szúrt sebet azonosított a halottkém.

A nyomozást vezető rendőrtiszt elismerte, hogy ilyesmit több évtizedes pályafutása során még nem látott. A példátlan bűncselekményt Londonban máris “Tarantino-gyilkosságok” néven emlegetik, utalva Quentin Tarantino filmrendező Kill Bill című véres krimijére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik