Nagyvilág

Németország befogad iraki keresztény menekülteket

Németország befogad Jordániába vagy Szíriába menekült iraki keresztényeket, akár az Európai Unióval egyeztetve, akár egyoldalúan - jelentette be csütörtökön a berlini kormány emberi jogi biztosa egy rádiónyilatkozatában.

Günter Nooke arról nem beszélt az RBB rádióban, hogy hány iraki menekültet terveznek befogadni.

Az EU-tagországok június elején folytattak vitát arról, hogy fogadjanak-e be iraki menekülteket, de az unió akkori soros szlovén elnöksége szerint nem kötelezték el magukat semmire az ügyben. Az uniós belügyminiszterek július végén tanácskoznak megint a kérdésről.

Wolfgang Scha:uble német belügyminiszter áprilisban egy rádióinterjújában szót emelt amellett, hogy az ország fogadjon be iraki menekülteket, főleg keresztényeket, és főleg olyanokat, akik üldöztetésnek vagy erőszaknak vannak kitéve.

A 2003. márciusi amerikai invázió előtt az iraki – kaldeus – keresztény közösség mintegy 800 ezer tagot számlált, ami az összlakosság 3 százalékának felelt meg. Nagy részük elmenekült az országból, vagy az észak-iraki kurd területekre települt át.

A háború kezdete óta mintegy 4,4 millió iraki kényszerült lakhelye elhagyására, közülük csaknem 2 millióan találtak menedéket a szomszédos országokban, főleg Szíriában és Jordániában, 2,5 milliónyian pedig az országon belül találtak új otthonra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik