Nagyvilág

Gyurcsány négy országba is ellátogat júliusban

A miniszterelnök júliusban előbb Horvátországba, majd Azerbajdzsánba, Türkmenisztánba, végül Franciaországba utazik - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.

A kormányfő július 4-én és 5-én részt vesz és beszédet mond a “Croatia Summit – Dubrovnik” elnevezésű, európai és NATO-integrációs kilátásokkal foglalkozó konferencián, amelyen ott lesz a régió több vezető politikusa. Gyurcsány Ferenc várhatóan kétoldalú megbeszéléseket is folytat Dubrovnikban.

Július 7-én Azerbajdzsánba utazik, az útra magyar üzletemberek is elkísérik a kormányfőt. A miniszterelnök Bakuban tárgyal Artur Tahir oglu Rasizadeh azeri miniszterelnökkel és Ilham Aliyev köztársasági elnökkel. A kormányfő július 8-án továbbutazik a türkmenisztáni Asgabatba, ahol megbeszéléseket folytat Gurbanguly Berdimukhammedov köztársasági elnökkel.

A miniszterelnök Nicolas Sarkozy francia elnök meghívására július 14-én Párizsba utazik a francia forradalom emlékére rendezett ünnepségre. A kétnapos hivatalos látogatáson a miniszterelnök a tervek szerint részt vesz a “Barcelonai Folyamat: Unió a Mediterrán térségért” nevet viselő francia kezdeményezést elindító csúcstalálkozón is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik