Nagyvilág

Bush újabb csekket töltött ki a háborúk folytatására

George Bush amerikai elnök hétfőn aláírta az iraki és afganisztáni hadműveletek folytatásának finanszírozásáról szóló törvényt. A harcoló alakulatok kivonásának menetrendjéről nincs benne szó.

A 162 milliárd dolláros háborús költségvetési keret Bush elnöksége végéig és még azon túlmenően is jó ideig fedezni fogja a két ázsiai országban állomásozó amerikai csapatok tevékenységét.

Bush a ritka kétpárti együttműködés eredményeként méltatta, hogy a republikánusok és demokraták a választás évében is meg tudtak egyezni az amerikai csapatok és családjaik támogatásáról.

“Nemzetünknek nincs nagyobb felelőssége, minthogy támogassa az egyenruhát viselő férfiakat és nőket, főleg most, amikor háborúban állunk” – fogalmazott az elnök a Fehér Házban.
Az amerikai kongresszus eddig összesen 650 milliárd dollárt szavazott meg a hatodik éve tartó iraki háborúra. Az afganisztáni műveletek költségvetése megközelíti a 200 milliárd dollárt.

A törvényben ezúttal sem szerepel a harcoló alakulatok kivonásának menetrendje, pedig a többségi demokraták az utóbbi két évben többször kísérletet tettek a kongresszusban arra, hogy utóbbihoz kössék a háború finanszírozását. A költségvetés elfogadása így politikai győzelmet jelent a republikánus párti elnök számára, aki mindig vehemensen ellenezte, hogy a törvényhozás menetrendet állapítson meg az iraki hadműveletek befejezésére.

A most jóváhagyott pénzösszegből 2009 közepéig lehet fedezni az iraki és afganisztáni hadműveletekkel járó kiadásokat, a januárban hivatalba lépő új elnöknek így nem kell azonnal dönteni a hadműveletek pénzügyi forrásairól.

John McCain, a Republikánus Párt leendő elnökjelöltje számára a győzelem a fontos Irakban, míg Barack Obama valószínű demokrata párti jelölt, aki már a 2003-as inváziót sem szavazta meg a szenátusban, mielőbbi csapatkivonást sürget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik