Nagyvilág

Ismét vérfürdő lehet Etiópia és Eritrea között

Újabb katasztrofális háborút jósolnak Afrika szarvának két szomszédos állama, Etiópia és Eritrea között. A brüsszeli székhelyi Nemzetközi Krízis Csoport (ICG) szerint nagy a veszélye annak, hogy az 1998 és 2000 közötti háborúhoz hasonló konfliktus bontakozhat ki. Akkor legkevesebb 70 ezer ember vesztette életét.

Jelenleg egyik rezsim sem szeretne háborút, ám egy kis határincidens is könnyen romboló konfliktushoz vezethet – idézi az ICG Afrika-szakértőjét, Andebrhan Giorgist a Reuters. Mint fogalmazott, a seregek kevesebb mint egy kőhajításnyi távolságból néznek farkasszemet egymással.

Az ENSZ főtitkára még áprilisban figyelmeztetett, hogy az 1700 békefenntartó kivonása a körülbelül ezer kilométeres határvonalról, újabb háborús helyzethez vezethet.

Eritrea 2007 novemberében szólított fel, hogy Etiópia hagyja el a neki ítélt határ menti területeket, utóbbiak ugyanakkor azt kifogásolták, hogy Eritrea csapatai jogellenesen vannak még mindig a határnál.

Szakértők szerint azonban mind Meles Zenawi etióp miniszterelnök, mint pedig Isaias Afwerki eritreai elnök pusztán kifogásnak használja a határ kérdését, hogy növelje erőit és a demokratikus elnyomást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik