Minden eladó! – hirdették napokon át címoldalon a lengyel lapok a közelmúltban. A szalagcímek nem arra hívták fel a figyelmet, hogy az ország világhíres filmrendezője, Andrzej Wajda ugyanezt a címet viselő 1968-as klasszikusa éppen negyven éve került a mozikba. Már csak azért sem, mert míg Wajda filmje a művészi gondolatok áruba bocsátásának erkölcsösségéről filozofál, a lengyel közvéleményt ma élénken foglalkoztató hírek ennél sokkal kézzelfoghatóbb anyagi javak értékesítéséről szólnak.
Azokról a mindmáig állami tulajdonú vállalatokról, amelyek magánosítását a 2007. októberi választások nyomán hatalomra került Donald Tusk és kormánya az április végén elfogadott új privatizációs csomag értelmében hamarosan elkezdi.
Eladó a Gdanski hajógyár is. Dicső múlt, problémás jelen. Fotó: Reuters
Pontosabban számos esetben nem is a folyamat elindításáról, hanem újraindításáról van szó. Az előző, Jaroslaw Kaczynski vezette konzervatív kormányzat ugyanis a hatalomra kerülése után jó néhány társaság már sínen lévő értékesítését leállította.
E lépések hátterében részben a volt kormányfő – a jelenleg is hivatalban lévő köztársasági elnök, Lech Kaczynski ikertestvére – által irányított Jog és Igazságosság (PiS) párt magánosítástól való ódzkodása, részben a privatizációs ügyletek körül óhatatlanul felbukkanó korrupciós esetektől való félelme állt.
Mindezek után viszont aligha meglepő, hogy a PiS élesen elítélte azon törvény elfogadását, amely lehetővé tenné a még állami kézben lévő 1237 vállalat több mint felének eladását. „Ez a lengyel törvényhozás legsötétebb napja” – kommentálta a szavazás eredményét az ellenzékbe szorult párt egyik képviselője. Kaczynskiék meggyőződése, hogy az új jogszabály az állami vagyon „elkótyavetyélése” előtt nyitotta meg az utat.
Megfontoltan privatizálnak
Pedig a megvételre kínált mintegy 740 vállalat – még ha akad is köztük egy-két „ritka kincs” – korántsem képviseli a lengyel állami vagyon legjavát. Ráadásul az értékesebb darabok esetében, amilyen például a RUCH lapterjesztő vállalat, egyelőre csak a kisebbségi részvénycsomag értékesítését tették lehetővé.
Hasonlóan óvatosan kezeli Varsó a részben már tőzsdén forgó, 51,5 százalékban azonban még mindig állami tulajdonban lévő PKO Bank – a legnagyobb lengyelországi pénzintézet – fennmaradó részvénycsomagjának értékesítését. Miután a „lengyel OTP” eladására irányuló kormányzati erőfeszítések mindig ádáz vitát robbantanak ki, nem csoda, hogy Tusk és csapata 30 százalékos tulajdonrészt továbbra is állami kézben kíván tartani.
Az értéktőzsdét is eladják
Külön fejezet a varsói értéktőzsde privatizációja, amelynek első lépéseként a kormány még az idén tőkeemelést hajt végre, s csak ezt követően keresnek stratégiai befektetőt a börze megvételére. Az értékesebb „falatok” mellett hosszú a listája a problémás ágazatoknak, amelyek nyűgétől a Tusk-kormányzat szeretne megszabadulni.
Eladásra kínálják például a rendszerváltás jelképének számító, ám mára súlyos pénzügyi válságba süllyedt gdanski hajógyárat, továbbá Varsó a sziléziai bányáktól és az energiaipar nagyvállalataitól is szívesen megválna.
„Az elkövetkező négy évben befejeződik a privatizáció folyamata Lengyelországban” – kommentálta Aleksander Grad, a feladattal megbízott kincstárügyi miniszter az ambiciózus terveket, amelyek az elkövetkező időszakban évi mintegy 7 milliárd zloty (körülbelül 500 milliárd forint) többletbevételt jelenthetnek a költségvetésnek.
A piactól várnak segítséget
A jobboldali liberális kormányzat nem rejti véka alá, hogy már e reformlépésének célja sem más, mint a gazdaság két évtizedes átalakítási folyamatának a végig vitele. Annál is inkább, mert arra számítanak, hogy az állam kivonulása javítani fogja az érintett vállalatok – esetenként egy-egy teljes ágazat – versenyképességét, illetve a foglalkoztatás helyzetét.
Ez utóbbi feladat ugyanis még mindig kulcskérdés: jóllehet az európai uniós csatlakozás óta 2 millióan vállaltak hivatalosan munkát az ország határain kívül, továbbá az immár harmadik éve 6 százalék fölötti növekedés is komoly munkahelyteremtő tényező, a 2004. eleji mintegy 19 százalékról még mindig „csak” 11 százalék környékére sikerült leszorítani az állástalanok arányát.
Bevezetnék az egykulcsos adót
Ráadásul a privatizáció nem csupán a munkahelyteremtésben hozhat számottevő eredményeket, hanem – legalábbis amennyiben az államkasszába menetrendszerűen befolynak a remélt bevételek – egy sor egyéb területen is komolyan javíthatja a kormány mozgásterét.
A Tusk-kabinet reformtervei által megcélzott területek jobbára ugyanazok, amelyekre Magyarországon – és a térség számos országában – is a legnagyobb kormányzati figyelem összpontosul: nyugdíjreform, egészségügy és oktatás. Legalábbis ezek állnak a kiadási oldal átszabását érintő elképzelések homlokterében.
Varsó természetesen radikális változtatásokat tervez a bevételi oldalon is, ám nem a fiskális szigorításra, hanem éppen hogy a gazdaságösztönzésre fókuszál. Így a reformok sokak számára legkellemesebb része a tervezett egykulcsos – várhatóan 18 százalék alatti – adó bevezetése lehet, ami akár már 2009-ben megtörténhet.
Donald Tusk határozott ebben a kérdésben, s akár az elnöki vétó ellenében is kész harcolni az új adórendszerért. Úgy véli ugyanis, hogy az ország nemzetközi versenyképességét a lépés feltétlenül tovább javítja majd, márpedig a szavai szerint „a gyors növekedés fenntartása és a foglalkoztatás javítása a legjobb szociálpolitika”.
(További részleteket a Figyelő legfrissebb számában olvashat!)
